„Meglévő képekkel kezdtem párbeszédbe" - Beszélgetés Elekes Károly képzőművésszel
Elekes Károly Munkácsy Mihály-díjas festő-, grafikus- és szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja egész életét a művészetnek szentelte. Vallja, hogy számára ez nem szabadságot jelent, hanem „jó értelemben vett végzetes rabságot". A képzőművészet Elekes Károly minden egyes napját betölti - nincs is más, amit szívesebben csinálna. A művésszel a Természetes intelligencia című kecskeméti kiállításának megnyitója után beszélgettünk.
Huszonkét évvel ezelőtt egy jelentős változás következett be az alkotói munkásságában. Az új műtárgyak készítését hátrahagyva, inkább régi, tönkrement képeket kezdett újraéleszteni. Miért döntött így?
Amikor Erdélyből áttelepültem Magyarországra, utazgatni kezdtem. Olyan döbbenetes hatást gyakoroltak rám az olaszországi, német és holland nagy múzeumok - később pedig az Egyesült Államok gyűjteményei - hogy úgy éreztem, értelmetlen már új műtárgyat létrehozni. Lefékeztem magam és elhatároztam, hogy nem új műtárgyakat készítek majd, hanem olyan meglévő képekkel kezdek párbeszédbe, amelyek szerzői esetleg ismeretlenek, vagy nem olyan jegyzett műtárgyak, amibe ne volna szabad beleavatkozni.
Mi az a forrás, ami előhívja a gondolatait és amelyből leginkább táplálkozik az ihlet?
2003-ban, amikor áttértem a régi, tönkrement, kidobott, roncsolódott képeknek az újraélesztésére, szinte könnyűvé vált a problematika, mert hogy minden új kép - amit megvásároltam a bolhapiacon, vagy magánszemélyektől - egy-egy új feladatot hívott elő és új ötleteket is ajánlott. Olyan ikonokkal töltöm fel a képeket, amelyek túllendítik azokat régi állapotukon.
Hogyan látja a művészet szerepét a mai társadalomban?
A művészetnek óriási expanziója van. Múzeumokat építenek szinte minden országban szerte a világon. Gyűlnek a műtárgyak, egyre több a művészeti intézmény, művészetpedagógiai programokat tartanak a kiállítások kapcsán, és egyre több a képzőművészet iránt érdeklődő fiatal is.
Körülbelül húsz évvel ezelőtt a Műcsarnokban volt néhány olyan fiatal kurátor, akik elkezdtek gyerekekkel foglalkozni. Babzsákokat, padokat vittek be a kiállítóterembe és lényegében egy játszótérré alakították át az amúgy nagyon rideg, lezárt és hűvös tereket. Ezáltal valóban létrejött egy új generáció, akit érdekelni kezdett a művészet, aminek én nagyon örülök.
Ön szerint miként járul hozzá a művészetpedagógia a fiatalok kreativitásának kibontakoztatásához?
A művészetpedagógia nagyon fontos szegmense főként a hátrányos helyzetben lévő emberekkel való foglalkozásnak. Én autistákkal foglalkozom. Bizonyos alapítványok nyaranta olyan alkotótáborokat szerveznek, amelyekben az autista gyerekek megtapasztalhatják az alkotás örömét.
Magam - néhány kedves művészbarátommal karöltve - örömmel veszek részt ebben a folyamatban. A „land art" és a „time művészet" eszközeit alkalmazva lehetőséget teremtek számukra, hogy felfedezzék saját kreativitásukat.
Szöveg és kép: Varga Katica
Forrás: mma.hu
KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK:
Természetes intelligencia - Kecskeméten nyílt kiállítás Elekes Károly alkotásaiból
