Kecskemét februári közgyűlésének döntései

Vissza a címlapra
Kecskemét februári közgyűlésének döntései

Az év első kecskeméti közgyűlését 2019. február 21-én, csütörtökön tartották. A közgyűlés előtt a Magyar Kupa-győztes kecskeméti röplabda csapatot köszöntötték. A képviselő testület minden tagja nevében gratulált a csapatnak a nagy győzelemhez Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere és Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester.

Katonatelepen tervez új bölcsődét létrehozni Kecskemét önkormányzata. Az egyre fejlődő városrésznek iskolája, óvodája már van, a jövőben pedig a Platán utcai óvoda területén épülhetne két csoportos bölcsőde. A projekt mintegy 307 millió forintba kerül, amelynek kétharmadát pályázati forrásból finanszíroznák, az önerő összege közel 100 millió forint.

Idén is lesz Városi Támogatási Program. Az összesen 110 millió forintos forrásra elsődlegesen civil szervezetek pályázhatnak oktatási, kulturális, szociális, egészségügyi, ifjúsági, sport és szabadidő, idősügyi, környezetvédelmi, mezőgazdasági és műemlékvédelmi célokra, programokra.

Sikeresen zárult az a pályázat, amelyet az önkormányzat a Bolyai gimnázium melletti, Berzsenyi és Irinyi utca találkozásánál lévő 1920 négyzetméteres telek értékesítésére írt ki. A területre a Hungarian Projekt Kft. nyújtott be 49 millió forintos ajánlatot. A cég a telken társasházat épít majd.

Változatlanul erőteljes a befektetői érdeklődés Kecskeméten, ezért a város két darab, egyenként 6856 négyzetméteres terület értékesítésére ír ki pályázatot. A Daimler körforgalom mellett található telkek forgalmi értéke összesen bruttó 139,4 millió forint.

Egy olyan nagykőrösi ingatlan megvásárlásáról döntött a közgyűlés, amely ideális helyszín lesz a Katona József Múzeumban felhalmozott régészeti leletek tárolására. A múzeum az utóbbi időszakban számtalan régészeti feltárást végez, ez a munka a jövőben is folytatódik. Így a felbecsülhetetlen értékű leletek egyre szaporodnak, ezek tárolása jelentős helyigénnyel jár, ezen felül speciális körülményeket igényel. A Kecskeméti Városfejlesztő Kft. több lehetőséget is megvizsgált az ideális kecskeméti helyszín kialakítására, de ezek költsége mintegy 650-800 millió forint között lenne. Ezért született a döntés, hogy él a város a Nagykőrösön kínálkozó lehetőséggel, és megvásárolja a mintegy 4300 négyzetméteres ingatlanon lévő 1232 négyzetméteres csarnokot. Az ingatlan vételára 280 millió forint.

Pályázatot ír ki az önkormányzat a volt Rudolf laktanya területén lévő, úgynevezett „beteg lovak istállója" épület és a hozzá tartozó földterület hasznosítására. A város azt szeretné, ha ott alapvetően szórakoztató, vendéglátó egység kapna helyet. Az ingatlan becsült forgalmi értéke 44, 8 millió forint.

Galéria (26 kép)

Összes kép letöltése