Legutóbb frissítve: 2024. május 14. 18:05
Folytatódik Kecskeméten a Nyitott Városháza programsorozat
Folytatódik Kecskeméten a Nyitott városháza programsorozat. Idén a rendezvény 2024. május 27 - június 1-je között lesz.
Folytatódik Kecskeméten a Nyitott városháza programsorozat. Idén a rendezvény 2024. május 27 - június 1-je között lesz.
Pünkösdölő lesz 2024. május 17-én, pénteken 15 órakor a kecskeméti Szabadság téren, a Kecskeméti Református Gimnázium oldala felöl. (Archív fotó)
A Kecskeméti Járási Ügyészség minősített embercsempészés bűntette miatt vádat emelt egy hattagú bandával szemben, akik a szerb-magyar államhatártól 10 migráns személy szállítását szervezték meg. A csempészett személyeket két autóval fuvarozták, a szállítás zavartalanságát pedig egy előfutó autóval biztosították. Az egyik autót a rendőrök Kerekegyházánál lekapcsolták, a másik autó azonban sikeresen eljutott a migránsokkal a nyugati határig.
Lezárták a nyomozást azzal a 35 éves kecskeméti nővel szemben, akinek közel tucatnyi bűncselekmény van a rovásán.
A múlt héten nem volt súlyos sérüléssel járó vagy halálos kimenetelű baleset, a gyorshajtók száma pedig az előző időszakhoz képest jelentősen csökkent.
25 évvel ezelőtt az egykori HBH Sörözőben alakult meg a Rotary Club Kecskemét. Erre emlékezve rendeztek ünnepséget a kecskeméti Városháza Dísztermében szombaton. (Fotó: hiros.hu)
Sorsdöntő csata lesz a szerdai a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét számára a Kaposvár ellen. Győzelem esetén a hírös városiak biztosíthatják bennmaradásukat az élvonalban.
Elkészült a 2023/2024-es idény utolsó, 33. fordulójának programja. A KTE hazai pályán a ZTE ellen zárja a bajnoki küzdelmeket, a találkozó vasárnap 17:15-kor kezdődik a Széktói Stadionban.
Az NB III. dél-keleti csoport 28. fordulójában a Kecskeméti TE II. a Szolnoki MÁV-ot fogadta a Műkertvárosban. Virágh Ferenc fiataljai remek teljesítményt nyújtva tudták begyűjteni a pontokat.
A klub folytatja azt a játékot, amely két éve indult útjára, és végig nagy sikernek örvendett.