Legutóbb frissítve: 2026. július 2. 17:12
Göblyös Sándor a KTE-ben folytatja
Fiatal jobb oldali szárnyvédő vett részt sikeres próbajátékon, Göblyös Sándor meggyőzte a stábot, majd aláírta első profi szerződését is.
Fiatal jobb oldali szárnyvédő vett részt sikeres próbajátékon, Göblyös Sándor meggyőzte a stábot, majd aláírta első profi szerződését is.
A BVSC elleni edzőmeccset követően is két edzéssel folytatta csütörtökön a munkát NB II-es csapatunk. Ahogy arra Tímár Krisztián is utalt a találkozó után, tisztult a kép próbázók kapcsán, mind a négy játékos sorsa eldőlt.
Harminchárom középiskolás kezdte meg a katasztrófavédelmi közösségi szolgálat teljesítését a Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltség által szervezett nyári táborban. A diákok a kecskeméti és a kiskunfélegyházi hivatásos tűzoltó-parancsnokságokon nyerhettek betekintést a szervezet mindennapi munkájába.
Kecskemét közgyűlése a legutóbbi ülésén elfogadta azt az indítványt, amelyben a Rudolf kertben lévő játszótéren az úgynevezett "CSENDES ÓRÁK" bevezetését támogatták. Ehhez kapcsolódóan 2026. július 2-án közleményt adott ki a városvezetés.
A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztálya újabb jelentős támogatásban részesült: a Soha ne add fel Lázár Bence Közhasznú Emlékalapítvány közel 2,7 millió forint értékű orvosi műszert adományozott az intézménynek, ezzel is segítve a gyermekek korszerűbb és hatékonyabb gyógyítását.
A Kecskeméti Lánchíd Utcai Sport Általános Iskolában sikeresen zárult a „Zoomolj a tehetségre!” elnevezésű tehetségműhely, amely a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósult meg. A hatodik, hetedik és nyolcadik évfolyamos tanulók a program során a digitális tartalomkészítés világával ismerkedhettek meg, miközben kreativitásukat és technikai készségeiket is fejleszthették.
Az amerikai folk, country és blues világába kalauzolja a zenekedvelőket egy különleges koncert 2026. július 3-án, pénteken 18 órától a kecskeméti Tudomány és Művészetek Házában. A Bács-Kiskun Vármegyei TIT szervezésében megvalósuló eseményen két kiváló előadó lép színpadra: egy amerikai zenész, valamint egy magyar művész, aki civil hivatásában kecskeméti sebész főorvos.
Újrahasználható textilzsákokkal töltötték fel a Budai utcai piaccsarnok Szatyorpontját a CédrusNet Kecskemét szenior tagjai. A kezdeményezés célja, hogy a vásárlók számára környezetbarát alternatívát kínáljon az egyszer használatos műanyag zacskók helyett.
Második nyári edzőmeccsünkön 1-0-s vereséget szenvedtünk a BVSC ellen, a találkozón ezúttal is azonos terhelést adott még a játékosoknak Tímár Krisztián.
Második nyári felkészülési meccsét a BVSC ellen játszotta a KTE. A találkozó egyetlen gólját a vendégek szerezték az első félidő hajrájában.