Legutóbb frissítve: 2026. május 23. 05:10
Elgázolt egy biciklis fiút, majd elhajtott
A vétkes sofőr megállt és látta a 15 éves fiú sérüléseit, mégis elhagyta a helyszínt. A rendőrök hamar elfogták és kezdeményezik letartóztatását.
A vétkes sofőr megállt és látta a 15 éves fiú sérüléseit, mégis elhagyta a helyszínt. A rendőrök hamar elfogták és kezdeményezik letartóztatását.
A kalocsai rendőrök őrizetbe vették azt a két 24 éves és egy 34 éves férfit, akik néhány nap alatt több településen lopássorozatot követtek el.
Különleges lehetőség várja a kecskemétieket és a városba látogatókat a pünkösdi hétvégén: a felújítási munkák miatt jelenleg zárva tartó Boldogasszony Rózsakertet a rózsák virágzására tekintettel ideiglenesen megnyitják a nagyközönség előtt.
Kínai járműipari és technológiai vállalatok delegációja látogatott a kecskeméti Neumann János Egyetemre, amely két héten belül már a második jelentős kínai szakmai küldöttséget fogadta Kecskeméten. A delegáció tagjai energetikai, automatizálási, autóipari beszállítói, logisztikai és intelligens technológiai területen működő vállalatokat képviseltek, akik egy közép-európai járműipari fókuszú üzleti rendezvény kapcsán érkeztek Magyarországra. A budapesti szakmai program mellett európai tárgyalássorozatuk egyetlen magyar felsőoktatási állomásaként kizárólag a Neumann János Egyetemet keresték fel.
Bűncselekmény hiányában felmentette a kényszervallatás vádja alól a Till Tamás ügyében nyomozó rendőröket a Szegedi Törvényszék katonai tanácsa pénteken. (Fotó: Blikk/Knap Zoltán)
Szombaton 18 órakor az MVM-OSE Lions együttese ellen zárja a 2025/26-os bajnoki évadot a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét.
Egy 70 éves taxisofőrt bántalmazott egy 40 éves férfi Kecskeméten. Az utas már az út elején agresszívan viselkedett és ordibált, ezért a sofőr úgy döntött, visszafordul, és kirakja őt. (Fotó: pixabay)
Különleges kezdeményezés indul útjára a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház falai között: 2026. május 27-én, szerdán rendezik meg a Gyógyító Hangok Koncertsorozat első eseményét, amely zenével, emberi közelséggel és reménnyel szeretné megszépíteni a betegek, hozzátartozók és egészségügyi dolgozók mindennapjait.
A Pünkösdi hétvégére szervezett „Nyitott városháza" programsorozatot beharangozó videót osztott meg honlapján Kecskemét polgármestere. „Mi már nagyon készülünk! És Önök? Remélem, találkozunk! Mutassuk meg, milyen boldog hely ez a város!"
Igazi futballünneppé változik 2026. május 30-án, szombaton a Hunyadiváros, ahol egész nap sportprogramokkal, közösségi élményekkel és közös meccsnézéssel várják az érdeklődőket. A szervezők minden korosztály számára izgalmas programokat ígérnek, így a focirajongók mellett a családok és baráti társaságok is tartalmas napra számíthatnak.