Zsadányi Magyar Bajnok

Vissza a címlapra

Cegléd, Ifi B. Országos Bajnokság, 2018. október 14: Zsúfolt mezőnyök, 365 induló, hosszú menetelés jellemezte az idei O.B-t Cegléden. A KJC-KESI kilenc judosa egytől- egyig komoly erőfeszítéseket tett a tatamin, de a végső győzelmet és a bajnoki címet csak Zsadányi Zsoltnak sikerült elérnie. Öt ipponos győzelemmel, magabiztosan gyűrte le ellenfeleit a ceglédi sportcsarnokban.

Rajta kívül Cigány Zsombor is remekelt, de a döntőre egy kissé elpilledt, így második helyezett lett. Lipótzy István Dániel is helyet követelt magának a kora esti döntőkön, neki azonban meg kellett elégednie az ötödik helyezéssel.

A többi kecskeméti versenyző is gyűjtögette a skalpokat, bár ezúttal minimum négy győzelem kellett volna a döntőkhöz. Nagysolymosi Sándor és Tibor tanítványai így is remek teljesítményt nyújtottak, hiszen még jövőre is ifi mindegyikőjük.

(novak)