Szezonnyitó ünnepséget tartott a Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia
2017. szeptember 2-án a napokban átadott új kecskeméti multifunkcionális sportcsarnokban tartotta szezonnyitó ünnepségét a Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia.
Az Akadémia csapatai, előkészítő csoportjai, és a sportszakemberek jelenlétében rendezett eseményen a városvezetés nevében Szeberényi Gyula Tamás sportért felelős alpolgármester köszöntötte a résztvevőket. Majd az akadémia tavalyi szezonban elért eredményeiről és a terveikről Ivkovicné Béres Tímea, az akadémia szakmai igazgatója adott tájékoztatást.
A Mercedes Benz Gyár Kosárlabda Akadémia és a Pécsi VSK Kosárlabda Akadémia együttműködési megállapodást kötött egymással, és Kovács Tamás, a Mercedes-Benz Gyár ügyvezető igazgatója is köszöntötte az új tanévet kezdő fiatal sportolókat.
A tavalyi szezon eredményei alapján a legjobbaknak díjakat adtak át, végül pedig - immár hagyományosan - esküt tettek a Mercedes Benz Gyár Kosárlabda Akadémia 2017/2018-as szezonját megkezdő fiatalok.