Nem tudott pontot rabolni Szombathelyről a Kecskeméti NKSE

Vissza a címlapra
Nem tudott pontot rabolni Szombathelyről a Kecskeméti NKSE

Egy hét alatt sokat javult a Kecskeméti NKSE játéka, sőt, az első félidőben tartotta a lépést a bajnokaspiráns Szombathellyel, az utolsó negyedórában kiütközött a két csapat közötti különbség, és végül magabiztosan nyert a vasi alakulat.

Meglepetésre a hazai alakulat kezdte idegesebben a találkozót, ezzel szemben a Kecskemét időnként szép megoldásokkal uralta a játékot, és előnybe került (2-4). A 7. percben megérkezett a meccsbe a Szombathely, és Szmolek illetve Pődör vezérletével  előbb egyenlített, majd fordítani tudott. A KNKSE játéka szétesett; 7-4-es vezetésnél Paic edző időt kért, ám a hazai alakulat tarthatatlan volt. Elsősorban sebességbeli különbség volt a két csapat között, és a Kecskemét rengeteg hibával játszott, amit a Szombathely rendre megbüntetett. A félidő derekán már öt gólra hízott a hazai előny (9-4). Rutinos játékosai segítették ki a gödörből a Kecskemétet, előbb Szatmári, majd Jámbor-Herceg és Berkes-Kaiser zárkóztatta a vendégeket, Pődör edző 11-8-as állásnál rendelte magához leányait. Négy perccel a szünet előtt Tóth Lilla és Jámbor-Herceg duplájával egyenlő volt az állás (12-12), ám a Szombathely csapatát a hátán cipelő Pődörnek köszönhetően a hazaiak két gólos előnnyel mehettek szünetre (15-13).

A második félidőt a Szombathely kezdte jobban, pillanatok alatt négy gólra növelte a hazai fölényt (17-13), de a KNKSE megrázta magát, és mások mellett a remek periódust produkáló Kovács Véda találataival egyre zárkóztak a vendégek (19-18). A 45. perc környékén újra el tudott lépni a hazai gárda, a Szombathely elsősorban kapusteljesítményével kerekedett a vendégek fölé, ráadásul, a Kecskemét rendre belehibázott a támadásokba is. A záró tíz percre már hét gólos hazai előnnyel fordultak a csapatok (26-19), a KNKSE pedig kissé hitehagyottan játszott, így az esélyesebb Szombathely magabiztosan, nyolc góllal megnyerte a találkozót.

A Szombathely gólszerzői: Pődör 14, Győri 4, Kulcsár 4, Szmolek 4, Horváth A. 1, Szendrei 1, Tanaskovic 2, Temesvári 2.

A KNKSE gólszerzői: Jámbor-Herceg 7, Berkes-Kaiser 4, Kovács V. 4, Radva 2, Zavaczki 1, Tóth L. 3, Moharos 1, Szatmári 2.

dr. Paic Róbert vezetőedző (Kecskeméti NKSE): « Az első félidővel elégedettek lehetünk. Jól felkészültünk a Szombathelyből, és azt is kaptuk, amit vártunk. Ebben a játékrészben többnyire pariban voltunk a Szombathellyel, 1-2 gól volt az esélyesebb hazaiak előnye. Fegyelmezetten és jól játszottunk, de jobban kell koncentrálnunk, hogy a lehetőségeinket gólra váltsuk. A második félidőben volt egy óriási hullámvölgyünk, hiányzott a harciasságunk, többet vártam. A nyitott védekezésünk hellyel-közzel működött, 13 szerzett labdánk volt a mérkőzésen, de sajnos nem ott és akkor faultoltunk, amikor kellett volna, és elkerülhető gólokat kaptunk. Ma az átlövés-százalékunk rettentő alacsony volt, fel kell ismernünk, ha valami nem megy, változtatnunk kell. Nekünk most kezdődik a bajnokság, az eddigi két meccsből sokat tanultunk, mostmár minden erőnket a következő bajnokira kell összpontosítanunk. »

Hétméteresek: 2/2 ill. 3/3

Kiállítások: 8 perc ill. 8 perc

Szombathelyi KKA – Kecskeméti NKSE 32 – 24 (15-13)

Női kézilabda NB I/B, 2. forduló

2022. szeptember 11. vasárnap, 15:00

Szombathely, Aréna Savaria

Vezette: Cseszregi, Sipos