Molnár Franciska Emlékverseny Mórahalom
Három aranyat,négy ezüstöt és három bronzot hoztak haza Mórahalomról a Kecskeméti Judo Club-KESI judokái. Immáron negyedik alkalommal rendezték meg Mórahalmon a Molnár Franciska Emlékversenyt, melyen több mint 300 judos mérettette meg magát.
Kecskemétről 4 lebetegedés után, mintegy 14 versenyző indult. Ebből 9érem és 2 ötödik hely származott. Sajnos megesett olyan is, hogy valakit a verseny közben ért utol valamilyen betegség.
- Meg vagyok elégedve tanítványaim eredményével, hiszen biztatóan kezdték az évet. Nagyon látszik a csapaton, hogy legtöbben komolyan gondolják a sportolást. Nyilvánvaló manapság a szülői ráhatás nagyon lényeges dolog a sportban, mert sajnos rengeteg dolog elveszi a növendékek figyelmét. Szerencsésnek mondhatom magunkat, hiszen nagyon jó szülői gárdánk van, akikkel jól lehet együtt dolgozni. Következetesen próbálják nevelni gyermekeiket és belátják, hogy ebben a sportnak nagy szerepe van - összegzett Nagysolymosi Tibor edző.
Eredmények:
Diák C korcsoport
Németh-Laczi Tibor 27kg 5.hely
Major Gábor 36kg 3.hely
Diák B korcsoport
Darányi Dávid 32kg helyezetlen
Falusi Péter 29kg 2.hely
Szabó-Győrfy Zalán 35kg 1.hely
Székedi Igor 50kg 2.hely
Pusztai Maximilian Leon 45kg helyezetlen
Brezina Dániel 45kg 3.hely
Szelei Mózes 45kg 2.hely
Szabó-Győrfy Csongor 45kg 3.hely
Diák A korcsoport
Koller Félix 41kg 2.hely
Lovászi Bendegúz 66kg 1.hely
Serdülő korcsoport
Makány Ádám 36kg 5.hely
Major Ádám 73kg 1.hely
Edzők: Cseh Márk, Nagysolymosi Tibor