Jó formában lévő csapatok találkoznak Kozármislenyben

Vissza a címlapra
Jó formában lévő csapatok találkoznak Kozármislenyben

A Merkantil Bank Liga 28. fordulójában idegenben lép pályára a KTE, vasárnap 17:00-kor a Kozármisleny vendégei leszünk. Két jó formában lévő gárda csap össze.

A Kozármisleny remek tavaszt fut, hiszen a baranyai gárda Czuczi Mátyás irányításával csupán háromszor kapott ki, utóbbi öt meccsén pedig veretlen. Ellenfelünk stabil középcsapat az NB II-ben, a fordulót a 7. helyről várja, legutóbb Csákváron nyert 2-0-ra.

Tímár Krisztián sem panaszkodhat csapata formájára, hiszen utóbbi négy meccsét megnyerte a KTE, legutóbb a Tiszakécskét győztük le 5-1-re. Eltiltottal ezúttal sem kell számolni, így gyakorlatilag mindenki bevethető a régebb óta hiányzó Papp Milánon és Szűcs Szilárdon kívül, valamint a műtét utáni rehabilitációját végző Szojma Andráson kívül. Ősszel hazai pályán 3-0-ra nyert csapatunk, de idegenben senkinek sincs könnyű dolga Kozármislenyben.

– Tudjuk, hogy ellenfelünk jó formában várja a vasárnapi mérkőzést, de ez igaz ránk is. Nagyon szeretnénk minél közelebb kerülni az előttünk állókhoz, ezért szeretnénk a győzelmi sorozatunkat folytatni. Megvan a kellő önbizalmunk ahhoz, hogy idegenben is sikeresek legyünk. Ősszel le tudtuk győzni hazai pályán már a Kozármislenyt, szeretnénk ezt megismételni – mondta Tímár Krisztián.

Szurkolói információk

A mérkőzés vasárnap 17:00-kor kezdődik a Feleki Attila Sportközpontban Kozármislenyben. Kapunyitás egy órával a kezdés előtt, 16:00-tól lesz. Utolsó látogatásunk óta a vendégszektorban mobillelátókat helyeztek el, így 320 fő befogadására alkalmas már.

A helyszíni jegyértékesítés mellett online folyamatosan megvehetik már drukkereink a belépőket ide kattintva!

A felnőtt belépő 1500, a diák 1200 forintba kerül, míg a hölgyek, a 14 éven aluliak és a 65 éven felüliek számára ingyenes a mérkőzés. Regisztrációs jegyet váltani kell a pénztárban, amennyiben online tenné ezt meg valaki, úgy 150 forintos kezelési költséget számol fel a rendszer.

A kedvezményes belépéshez fényképes igazolványt (személyi, diák) is vigyenek magukkal szurkolóink, ezt ugyanis kérhetik a beléptetésnél. Készpénzt vigyenek magukkal drukkereink. 

A stadion pontos címe: 7761 Kozármisleny, Alkotmány tér 55.

A vendégszektor közvetlenül a sportcsarnok mellett, a kapu mögött található, parkolni a környező utcákban tudnak szurkolóink. 

A mérkőzésről élőképes közvetítés nem lesz. 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu