Együtt futottak a Lánchíd Sportpályáért

Vissza a címlapra
Együtt futottak a Lánchíd Sportpályáért

Sajnos az eső sokakat elűzött, a bátrabbak azért nem adták fel, hiszen jó célért futottak. A Fussunk együtt a Lánchíd Sportpályáért! című rendezvényen a Nullkilométer kőtől rajtolt a mezőny és egészen a sportpályáig futottak, hogy felhívják a figyelmet arra, a leamortizálódott sportpálya halaszthatatlanul felújításra szorul - tudósított a hiros.hu

Nemes célért futottak azok, akik részt vettek 2018. május 26-án, szombat délután a Fussunk együtt a Lánchíd Sportpályáért! című sportnapon. Bár az eső sokakat megrémített, így a szervezők szerint még többen lettek volna.

A Széchenyivárosban megközelítőleg 30.000 ember él, nagy részük panellakásban, tehát még arra sincs lehetőségünk, hogy nyújtózzunk egyet a kertünkben. Épp ezért a sportolási lehetőségek megléte rendkívül fontos az itt élők egészsége, a betegség megelőzés és a jó közérzet szempontjából - fogalmazták a szervezők az esemény meghívójában.

A Lánchíd Sportpálya évek óta rossz állapotban van, a futópálya balesetveszélyes, a kinti konditerem eszközök nagy része pedig teljesen használhatatlanná vált.

- Ezzel az eseménnyel az a célunk, hogy a lehető legtöbb kecskeméti polgárral együtt demonstráljuk nekünk fontos a Lánchíd Sportpálya és hajlandóak vagyunk tenni is érte - hangsúlyozta Radics Tivadar, Kovács Péter és Marton Szilveszter a rendezvény beharangozójában.

A figyelemfelhívó futás mindent egybevetve - és az eső ellenére - jól sikerült, természetesen ehhez hozzájárultak a színes programok is. Így sok lakó - fiatalok és családok is - kifejezte, mennyire fontos lenne, hogy legyen olyan hely, ahol a Széchenyivárosban élők sportolhatnak, mozoghatnak.

(hiros.hu)