A Ceglédet fogadja utolsó Liga Kupa meccsén a KTE-Piroska Szörp

Vissza a címlapra
A Ceglédet fogadja utolsó Liga Kupa meccsén a KTE-Piroska Szörp

A Liga Kupa versenysorozatra hagyományosan a felkészülés fontos részeként tekintenek a csapatok, hiszen lehetőségük van azokat a játékelemeket gyakorolni, amelyekre bajnokság közben kevés idő jut, illetve azok a játékosok is lehetőséget kapnak, akik év közben kevesebb alkalommal lépnek pályára.

A Kecskemét ezúttal igen erős csoportba került, hiszen ellenfelei – a Gyöngyös, a Dabas és a Cegléd - rendre az NB I-ben harcolnak a bajnoki pontokért. A negyeddöntőbe jutással kapcsolatban tehát nem szövögethetett merész álmokat a hírös városi alakulat, de időnként így is „megcibálta az oroszlán bajuszát”.

Az idei Liga Kupa sorozat a KTE-Piroska Szörp számára csütörtökön, a Cegléd elleni találkozóval véget ér, és Tóth Norbert tanítványai teljes figyelmükkel a február elején rajtoló tavaszi szezonra koncentrálhatnak.

Tóth Norbert vezetőedző (KTE-Piroska Szörp): « A versenysorozat utolsó csoportmeccséhez érkeztünk. A Cegléd magabiztosan vezeti a B-csoportot, nem kétséges, hogy ők a mérkőzés esélyesei. Azt kértem a fiúktól, hogy legalább olyan jó iramú találkozót játsszunk, mint az elmúlt héten a Gyöngyös ellen, és ezúttal szorosabb eredményt várok, mint a Cegléd elleni első összecsapáson. Ha ezt sikerül teljesítenünk, akkor nem lehetek elégedetlen. A bajnokságra készülünk, azt gyakoroljuk, amit erősebb NB I/B-s csapatok ellen tervezünk játszani. Nem feltett kézzel lépünk pályára, jó hangulatú, szoros derbire készülünk. »

HÉP-Cegléd – KTE-Piroska Szörp

Férfi kézilabda Liga Kupa, B-csoport, 5. forduló

2022. január 26. csütörtök, 14:30

Messzi István Sportcsarnok, Kecskemét

Vezeti: Rontó, Szanyi