Tájékoztatás a 2019/2020. tanév nyári, összefüggő szakmai gyakorlatának szervezéséről
A 2019/2020-as tanév összefüggő szakmai gyakorlatának lebonyolításával kapcsolatban számos kérdés merült fel, amelyekre az alábbiakban szeretnénk minél teljesebb tájékoztatást adni.
Kiindulópontként szolgál az ITM szakképzésért felelős helyettes államtitkárának, Pölöskei Gábornénak a Világgazdaság c. napilap május 8-i számában közzétett azon kijelentése, miszerint az „alapelv az, hogy ugyanazok a rendkívüli szabályok vonatkoznak a gyakorlatra
Az alábbiakban szeretnénk kiemelni az összefüggő szakmai gyakorlatra vonatkozó legfontosabb információkat.
Mivel eddig ezzel ellenkező miniszteri határozat, jogszabály nem jelent meg, az összefüggő szakmai gyakorlatot - a szorgalmi időszak gyakorlatához hasonlóan - legkésőbb a következő tanév kezdetéig teljesíteni kell. Igaz ez arra az esetre is, ha a szorgalmi időszak gyakorlatának egy része halasztásra került. Ebben az esetben a nyári időszakban kell lebonyolítani az összefüggő szakmai gyakorlatot, valamint a halasztott rész pótlását.
A 2019/2020-as tanév összefüggő szakmai gyakorlata - a korábbiakkal azonos módon - lebonyolítható tanulószerződés vagy együttműködési megállapodás keretében is, mindezek hiányában - kivételes esetben - szakképző iskolai tanműhelyben.
Tanulószerződés vagy együttműködési megállapodás esetén a szakmai gyakorlat - az általános vészhelyzeti rendelkezések értelmében - megszervezhető a hagyományos módon is, de csak a járványügyi előírások betartása mellett. Amennyiben ez biztonságosan nem megoldható, úgy törekedni kell a digitális munkarendre történő átállásra, és elsősorban arra, hogy a gyakorlat a duális képzőhely szervezésében valósuljon meg. Ha ezt a duális képző nem tudja vállalni, a képzést a szakképző iskola is folytathatja. Amennyiben a digitális forma sem a duális képző, sem pedig az oktatási intézmény által nem kivitelezhető, a gyakorlat halasztásra kerül. Továbbá kiemelten fontos, hogy a megszervezés módjáról az iskolának és a duális képzőhelynek közösen, egymással egyeztetve kell döntenie!
A szakgimnazisták részére - és néhány kivételes esetben szakképző évfolyamos tanulóknak - gyakorlat lebonyolítására tehát a régi szakképzési törvény szerinti együttműködési megállapodás - az általános szabályok szerint - köthető. Amennyiben egy szervezet még nem rendelkezik a képzés megkezdéséhez szükséges kamarai nyilvántartásba vétellel, úgy kérheti a vonatkozó eljárás lefolytatását. A területileg illetékes Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a kérést a veszélyhelyzeti előírások betartásával igyekszik teljesíteni. Az idei gyakorlat esetében még a kereskedelmi és iparkamarák végzik az egészségügyi intézmények, mint duális képzőhelyek nyilvántartásba vételét is.
Az összefüggő szakmai gyakorlat együttműködési megállapodással történő lebonyolítása esetén a tanuló számára jár a tanulói juttatás a régi szakképzési törvény (2011. évi CLXXXVII. tv.) szabályai alapján (nappali rendszerű oktatásban és a nappali oktatás munkarendje szerint szervezett felnőttoktatásban is), illetőleg a duális képzőhely is igénybe veheti a gyakorlati képzési normatíva napi összegét a 280/2011. Kormányrendelet értelmében.
Személyes részvételre a tanuló ugyan nem kötelezhető, de ha a gyakorlat digitálisan megszervezésre kerül, az számára is kötelező. A mulasztásra és az évismétlésre vonatkozó szabályok így ezen digitális forma esetében is érvényben maradnak.
Digitális oktatás esetén kiemelten figyelni kell a dokumentálásra: mindenképpen írásban kell, hogy történjen a tananyag és a feladat kiküldése - javasoljuk e-mailben vagy egyéb digitális oktatási felületen -, továbbá célszerű azt kinyomtatni és a tanügyi dokumentumokkal együtt tárolni. A jelenléti ívre - azokon a napokon, amikor a tanulónak jelen kell(ene) lennie - ilyen esetben a „távoktatás"-t kell beírni.
Kérdéseikkel keressék duális képzési tanácsadóinkat!
Forrás: tanuloszerzodes.hu