Szabadlábon a 210 milliárdos Quaestor-botránnyal elhíresült Tarsoly Csaba

Vissza a címlapra

Ma délután négy órakor kiengedték a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetből a Quaestor-botránnyal elhíresült Tarsoly Csabát, ahol előzetes letartóztatását töltötte - tudta meg a Lokál. (Fotó: MTI)

A lap információi szerint a volt Quaestor-vezér védőügyvédje indítványozta, hogy szüntessék meg védence fogva tartását, a Fővárosi Ítélőtábla pedig helyt adott indítványának. A 210 milliárdos csalással gyanúsított férfi immár két éve volt a rácsok mögött.

Tarsoly mostantól fényűző budai háza "rabja lesz", azt csak külön engedéllyel hagyhatja el. Ilyen lehet például az orvosi vizsgálat, vagy az ellene folyó büntető perrel kapcsolatos meghallgatások, vagy bizonyítási eljárás.

A Quaestor Értékpapír Zrt. bedőlésekor mintegy 32 ezer ember - a Lokál úgy fogalmaz, hogy "emberek százai" - veszítették el megtakarításaikat. A jegybank 20 millió forintra bírságolta Tarsoly Csabát nemrégiben, mert jogsértően kezelte az ügyfelek pénzét.

Az egyebek mellett csalással, sikkasztással vádolt Tarsoly még tavalyi fővárosi törvényszéki meghallgatásán tagadta, hogy ő vagy társai bűncselekményt követtek volna el.

A 2016. júliusában indult büntetőperben, az ügyészség öt vádpontban 5458 rendbeli csalást és sikkasztást ró a vádlottak terhére, a Tarsoly Csabát érintő cselekmények száma a vád szerint 753 rendbeli. Az összes vádbeli cselekmény elkövetési értéke mintegy 77 milliárd forint, az ügynek több mint 30 ezer sértettje van.

Tarsoly Csaba szerint ő és társai egy koncepciós per főszereplői, az eljárás nem a törvények szerint zajlik, annak nem az igazság kiderítése a célja, hanem bűnösök kreálása. Úgy vélte, azért folyik a "befeketítésük", hogy ne kelljen kárpótolni az ügyfeleket az állam mulasztásai miatt.

* Tarsoly Csaba háza előtt már ott áll a rendőrautó (Fotó: Cser Dániel)