Péterfalvi Attila: Vizsgálatot indít a hatóság a tiszás ügynökbotrány miatt

Vissza a címlapra
Péterfalvi Attila: Vizsgálatot indít a hatóság a tiszás ügynökbotrány miatt

Az ügynökakták nyilvánosságra hozatala adatvédelmi kérdéseket is felvetett. Péterfalvi Attilát, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökét a Patrióta YouTube-csatorna arról kérdezte, milyen jogorvoslatra számíthatnak azok, akiknek a neve tévesen ügynökként került nyilvánosságra, és ki viseli a felelősséget az adatkezelési hibáért.

Péterfalvi Attila szerint az érintettektől a legkevesebb, hogy bocsánatot kérjenek, hiszen különösen súlyos következményei lehetnek annak, ha valakit évtizedekkel a rendszerváltás után tévesen állítanak be a kommunista állambiztonság együttműködőjeként.

A NAIH elnöke emlékeztetett arra, hogy ezek az emberek annak idején maguk is a megfigyelés áldozatai voltak, a róluk készült jelentések pedig most úgy kerültek nyilvánosságra, mintha ők maguk is ügynökök lettek volna.

Mint fogalmazott, nehéz elképzelni, hogyan lehet jóvátenni az ilyen eseteket. Egy közlemény, vagy egy bocsánatkérés önmagában aligha képes kompenzálni az érintetteket az őket ért sérelemért.

Péterfalvi szerint adatvédelmi szempontból jogellenes adatkezelés történhetett, ezért az érintettek bírósághoz fordulhatnak, és akár kártérítést vagy sérelemdíjat is igényelhetnek. Ezek megítélése azonban már nem a hatóság, hanem kizárólag a bíróság hatáskörébe tartozik.

A NAIH elnöke hozzátette: a hatóság azt vizsgálhatja meg, mi történt, és hogyan fordulhatott elő az adatkezelési hiba. A vizsgálat eredménye és a hatóság megállapításai valamiféle elégtételt jelenthetnek az érintettek számára, de pénzbeli kártalanítást nem állapíthatnak meg.

Vizsgálat indulhat a levéltár adatkezelése miatt

A beszélgetésben szóba került az is, milyen feltételek alapján lehet valakiről megalapozottan kijelenteni, hogy együttműködött az állambiztonsági szolgálatokkal.

Péterfalvi Attila hangsúlyozta, hogy ennek megítélése az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának szakmai kompetenciája. Fontos különbséget tenni a hálózati személyek, az együttműködők, a megfigyeltek és a harmadik személyek között.

A NAIH elnöke elmondta, hogy a hatósághoz egyedi panaszbeadvány és közérdekű bejelentés is érkezett a levéltár adatkezelésével kapcsolatban, ezért az ügyben eljárást indítanak.

A levéltár tájékoztatása szerint egy szoftveres beolvasási hiba okozhatta a problémát. Péterfalvi felidézte, hogy a hatóság már a jogszabálytervezet véleményezésekor is felhívta a figyelmet arra: egyértelműen el kell különíteni a hálózati személyek, a megfigyeltek és a harmadik személyek adatait.

A hiba a H jelű adattárolóban szereplő adatok kódolása, illetve azok feldolgozása során történhetett. A körülményeket a hatóság vizsgálatának kell tisztáznia.

A teljes név nyilvánosságra hozatala önmagában is veszélyes lehet

Péterfalvi arra is kitért, hogy az ügynökmúlt feltárásakor miért különösen fontos az adatok megfelelő kezelése. Felidézte a D-209-es ügy után kialakított jogszabályi hátteret, valamint a Sólyom László nevével fémjelzett bizottság korábbi vizsgálatát.

A bizottság akkori megállapítása szerint a hiányos adatbázisok és az eltelt idő miatt a korlátlan nyilvánosság nem valósítható meg. Számos dokumentum megsemmisült, ezért a fennmaradt adatok értelmezése különös körültekintést igényel.

A NAIH elnöke szerint a mostani vizsgálatnak arra is választ kell adnia, hogy a nyilvánosságra került adatok között voltak-e további olyan esetek, amikor megfigyelt személyeket tévesen együttműködőként tüntettek fel.

A felelősség kérdésében egyelőre nem lehet végleges állítást tenni. Hogy pontosan ki hibázott, és kit terhel a felelősség, azt a hatósági vizsgálatnak kell tisztáznia.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK:

Lezsák Sándor: Kikérem magamnak, hogy kommunista ügynöki múlttal bélyegezzenek meg engem