Orbán Viktor: Magyarországon önkényuralmi rendszer jött létre, és a Fidesz ezzel szemben határozza meg magát
Az alaptörvény 17. módosításával Magyarországon politikai önkényuralmi rendszer jött létre, és a Fidesz, mint ellenzéki párt ezzel szemben határozza meg magát - jelentette ki Orbán Viktor szerdán Budapesten, a Fidesz-székház előtt tartott sajtótájékoztatón, a párt Ellenállási nyilatkozatát ismertetve. (MTI/Hegedűs Róbert)
A Fidesz elnöke hangsúlyozta: az alaptörvény-módosítással az ellenzéki pártok képviselőinek mintegy felét gyakorlatilag kizárják a politikai közéletből. Azzal pedig, hogy a köztársasági elnököt személyre szabott, visszamenőleges hatályú alkotmánymódosítással elmozdították, és így tettek az Alkotmánybíróság elnökével is, felszámolták a jogállamot és kiiktatták az ellenőrzések és ellensúlyok rendszerét.
Orbán Viktor kijelentette: a rendszert elutasítják, az elmozdított tisztségviselők helyére állított jelöltek megválasztásában nem vesznek részt. Azt ígérte, hogy a demokratikus jogállamot helyre fogják állítani, és amikor helyreállították, akkor az addig megszületett, illegitim döntéseket felül fogják vizsgálni.
Illegitimnek nevezte a megválasztandó tisztségviselőket, és azt mondta: "Sulyok Tamás volt Magyarország utolsó legitim köztársasági elnöke".
(MTI)
Deák Dániel: Orbán Viktor visszatért és egy kifejezetten lendületes és erőt demonstráló sajtótájékoztatót tartott a Fidesz székháza előtt, miután a hatóságok lefoglalták a legnagyobb ellenzéki párt szervereit.
Orbán Viktor szerint olyan helyzet állt elő, amire 1990 óta nem volt példa: az ügyészség elvitte a párt szervereit, ezért leállt a belső informatikai rendszer, nincs internet, nem működik a levelezés, így még a mai sajtótájékoztatót sem tudták az épületben megtartani.
A Fidesz elnöke bejelentette az ellenállási nyilatkozatot, amelyben kijelentik: az Alaptörvény 17. módosítása után létrejött rendszert illegitimnek tartják, Sulyok Tamást tekintik az utolsó legitim köztársasági elnöknek, és nem vesznek részt az új tisztségviselők megválasztásában.
Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy felszámolták a jogállamot, és a jelenlegi helyzetet a rendszerváltás előtti időszakhoz hasonlította. Azt is közölte: a Fidesz parlamenten belül és kívül minden békés, demokratikus eszközzel ellen fog állni, és szerinte a mostani politikai rendszer csak azok döntésével változhat meg, akik a Tiszára szavaztak.
Kijelentette: az NKA-ügy egy koncepciós eljárás. Ürügy arra, hogy ellehetetlenítsék a Fideszt. Nyilvánvalóan politikai utasításra az ügyészség elvitte a Fidesz teljes tagnyilvántartását, levelezési rendszerét, bizalmas, személyes adatokat. Ilyen csak súlyos diktatúrákban szokott előfordulni.
A sajtótájékoztatón bemutatták a Fidesz új frakcióvezetőjét is. Bóka János azt mondta, azért vállalta a feladatot, mert úgy érzi, most kell előrelépnie és szolgálnia azt a politikai közösséget, amelytől sokat kapott.
A mai sajtótájékoztató tehát nemcsak az új frakcióvezető bemutatásáról szólt, hanem arról is, hogy a Fidesz hivatalosan is meghirdette az általa „ellenállásnak" nevezett politikai stratégiát a jelenlegi rendszerrel szemben.