Orbán Viktor Lakiteleken: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés
Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. (Fotó: MTI/Ujvári Sándor)
A volt miniszterelnök a lakiteleki Hungarikum Ligetben zajló kétnapos rendezvény zárónapján tartott beszélgetésen azt mondta: "ma a rombolás zajlik", amit a korábbi kormány létrehozott az elmúlt 16 évben, "azt mind rombolják", és "komoly ember" nem tudja megmondani ebben a pillanatban, hogy ebből lesz-e valaha is építkezés, csak azt tudja mondani, hogy ma ilyen nincs, és nem is lát erre vonatkozó terveket.
Orbán Viktor a Fideszt nagy történelmi kormányzó pártnak nevezte, szerinte ugyanakkor a Tisza Párt "egyelőre csak egy múló jelenség".
Hozzátette, a Tiszából is lehet nagy történelmi kormányzópárt, ha megcsinálja, amit a Fidesz: új szellemi alapot teremt, és azon történelmi rekordot jelentő gazdasági teljesítményt mutat be. Bár még csak öt hónapja vannak kormányon, ő jelenleg nem ezt, hanem a rombolást látja - jegyezte meg.
(MTI)
Orbán Viktor: rám vadásznak
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. A Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) táborában rendezett beszélgetésen azt mondta: valójában rá vadásznak, őt akarják bevinni.
A volt miniszterelnököt kérdezték a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) ügyében letartóztatásban lévő Hankó Balázs volt kulturális miniszter, Varga-Bajusz Veronika korábbi államtitkár és Bús Balázs korábbi NKA-alelnök, illetve a Volán-ügyben letartóztatott Seszták Miklós, KDNP-s képviselő, volt nemzeti fejlesztési miniszter ügyéről.
Orbán Viktor azt mondta: ez "fájdalmas dolog" a közösségüknek is, neki pedig "körülbelül háromszorosan", mert ezeket az embereket azért vitték be, hogy őt bevihessék. "Az a helyzet, hogy csak annyit kéne mondaniuk mindegyiküknek, hogy valami rossz dolgot én kértem tőlük. És mindenki mehet is ki, én be" - értékelt.
Szerinte nem az előző években elkövetett politikai visszaélések feltárása történik, mert ilyenek a kormányzat szintjén nem voltak, hanem egy politikai akció, az "újkommunisták politikai versenytársának, a Fidesz-KDNP-nek a fölszámolására tett kísérlet" zajlik jogi köntösben, amelyet Magyar Péter miniszterelnök rendelt meg, amit nem is titkol, elmondja a parlamentben, és külön intézményt, "politikai rendőrséget" is létrehozott erre.
(MTI)