Nyuszi pórázon? Miért is ne?

A nyuszi egy nagyon kedves kis háziállat, rengetegen választják akár első állatként is. Bár úgy tűnhet, hogy nem igényel sok törődést, legalábbis egy kutyával vagy egy macskával összehasonlítva, azonban ez így egyáltalán nem igaz. Bár a nyúl elvan a ketrecében, főleg, ha az elég nagy, azonban akkor érzi magát a legjobban, ha kiengedjük és szabadon ugrálhat a lakásban, vagy amit még jobban szeret, az udvaron.
Hogyan engedhetjük ki a nyuszit?
Annak érdekében, hogy az állat biztonságban legyen, a TopDogMarket hordozóit és hámjait is be kell szerezni, ezek ugyanis hozzájárulnak ahhoz, hogy a nyuszi szállítása, sétáltatása veszélytelen legyen. Amennyiben kertes házzal rendelkezel, akkor könnyebben meg tudod valósítani a sétáltatást, hiszen a saját kertedbe kiengedheted.
Ebben az esetben vásárolj karámot, ami korlátozza azt, hogy hová mehet. Így elzárhatod a mérgező növények elől, illetve más állatok sem fogják tudni bántani. Mindig vigyázz rá akkor, amikor kint van, és ne hagyd egyedül!
Társasházban élsz? Ekkor is kiviheted a nyuszidat!
Azok a nyuszik is vágynak egy kis kintlétre, akik lakásban élnek, és jó hír, hogy erről nem is kell feltétlenül lemondaniuk. Létezik ugyanis a nyulak számára tervezett speciális hám és póráz, ami lehetővé teszi azt, hogy a rá leselkedő veszélyek elől védett maradjon. Van olyan hám, ami mellényes, és van olyan, ami hevederekből áll.
A mellényes hámok előnyei
Ezek a hámok könnyen ráadhatók az állatra, és attól sem kell tartani, hogy nagyon belemelegszik alatta, mivel légáteresztő anyagból készültek, elasztikusak és tépőzárral könnyen rögzíthetők. A nagyságuk a hason és a mellkasnál állíthatók, így kényelmesen ráadhatjuk. Olyan szorosra kell állítani, hogy ne szorítsa, de ne is tudjon belőle kibújni. A hevederes hám gyorscsattal rögzíthető.
Hogyan sétaltass nyuszit?
A hámhoz hozzá kell szoktatni, használhatsz ehhez jutalomfalatot is. Először csak rövid időre add rá, fokozatosan növeld az időt! Ha már nem zavarja, akkor indulhatsz is vele a parkba. A nyúl sétáltatását semmiképpen sem úgy kell elképzelni, mint egy kutyát. Ez az állatka nem fog szépen menni és erre nem is szabad kényszeríteni.
Soha ne rángasd a pórázt és ne is próbáld meg célzottan irányítani! Tedd le egy füves, árnyékos helyre és hagyd, hadd ugráljon kedve szerint. Neked kell követned az ő mozgását és nem fordítva! Hazaérve vedd le róla a hámot, meg ne rágja.
Hordozót is feltétlenül szerezz be!
A kisállatok tulajdonosainak mindig kell rendelkezniük szállítótáskával vagy szállítóboxal. Ebben könnyen elviheted őt magaddal, akár állatorvoshoz kell menni, akár elutaztok valahová. Soha ne vidd őt kézben, szabadon, hiszen könnyen kiugorhat a kezedből! Az autóba se tedd be hordozó nélkül, ez nagyon veszélyes!
A szabadban sétáltatással hatalmas örömet okozhatsz az állatnak, azonban mindig óvd őt más állatoktól, mérgező növényektől, és nézd át, hogy nem ment-e bele kullancs! A hámmal és a pórázzal abban az esetben is kiviheted a szabadba, ha nem kertes házban élsz, ezért szerezd be számára ezt a kiegészítőt!