Novák Katalin: pályázatot indítanak családokat segítő, innovatív megoldásokat nyújtó startupoknak

Vissza a címlapra

Pályázatot hirdet családokat segítő, okos megoldásokat nyújtó startup vállalkozásoknak az újonnan megalakult, családokat segítő innovatív központ, a Kincs Smart Family Centrum - jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter szombaton a családok nemzetközi napján, Budapesten.

Novák Katalin azt mondta: a központ és a verseny célja, hogy a családok megőrizzék hagyományos értékeiket, de közben alkalmazkodjanak a kor kihívásaihoz.

A miniszter szerint a családok életében sok olyan helyzet, szokás, mindennapi rutin van, amelyek során jól jönne egy okos, innovatív megoldás. A központ ezeket az újszerű megoldásokat támogatja, segíti majd - tette hozzá.

Szalai Piroska, a Kincs Smart Family Centrum vezetője a verseny részleteit ismertetve közölte: augusztus 15-ig olyan magyarországi székhelyű cégek jelentkezését várják, amelyek legalább prototípussal, de akár már piacon megtalálható, a családok életét megkönnyítő termékekkel, szolgálatásokkal rendelkeznek. A koronavírus-járvány miatt megváltozott családi feladatokhoz alkalmazkodó megoldásokat fejlesztő cégek előnyt élveznek - mondta.

Hozzátette, hogy pályázni hat kategóriában - társadalmi és közösségi innovációk, e-egészség, a jövő oktatása, okos családi otthonok, családi kassza, zene és kreatív megoldások - lehet.

A verseny három fordulóból áll: a jelentkezés után előszűrést tartanak, az elődöntőbe jutó vállalkozásoknak szeptemberben három percben be kell mutatniuk a terméküket, szolgáltatásukat, majd a kategória legjobbjai bekerülnek a döntőbe, ahol a zsűri választja ki a nyerteseket - ismertette.

Tudatta: a főnyeremény hatmillió forint, emellett különdíjjal jutalmazzák a legjobb női vállalkozót, és úgynevezett Kincs Smart Family Package-et osztanak ki.

A zsűri tagjai: Novák Katalin családokért felelős miniszter, Hegedűs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Jörg Bauer, a Tungsram Csoport elnök-vezérigazgatója, Béres Marcell, a Béres Gyógyszergyár Zrt. innovációs és portfóliómenedzsment igazgatója, Ratatics Péter, a Mol Magyarország igazgatója, Aczél Petra, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora, Böszörményi Nagy Gergely, a Brain Bar alapítója, a Design Terminal vezetője és Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) elnöke.

Fűrész Tünde arról beszélt, a Kincs három éve működik családkutató intézetként, a Kincs Smart Family Centrum indulásával azonban bővül az intézmény tevékenysége: segíti, hogy az innováció és a családok világa egyre szorosabb kapcsolatba kerüljön.

A verseny hozzájárul ahhoz, hogy a családok életében sokkal inkább jelen legyenek a vállalkozások a megoldásaikkal, és segíti azt is, hogy az üzleti életben a családi értékek is minél inkább megjelenjenek - mondta a Kincs elnöke.

A versenyre jelentkezni a www.smartfamily.hu honlapon lehet, ahol további információk is megtalálhatók a pályázatról.

MTI