Népszámlálás: a fogyatékossággal élőket támogató szakmai szervezetekkel egyeztetett a KSH

Vissza a címlapra
Népszámlálás: a fogyatékossággal élőket támogató szakmai szervezetekkel egyeztetett a KSH

Az októberi népszámlálás fontos részét képezik a lakosság egészségi állapotára és a fogyatékossággal élő emberek helyzetére vonatkozó kérdések - emelte ki Kovács Marcell, a Központi Statisztikai Hivatal népszámlálási projektvezetője a fogyatékossággal élő személyeket támogató 10 hazai civil szervezettel és a kormányzati partnerekkel közösen folytatott szakmai egyeztetést lezáró fórumon. Hozzátette, kiemelten fontos, hogy a kérdésekre mindenki válaszoljon, hiszen a népszámlálás eredményei hosszú távon szolgáltatnak majd adatokat az egészségügyi és esélyegyenlőségi fejlesztésekhez.

Az idén október 1. és november 28. között zajló népszámlálás menetéről, valamint a fogyatékossággal élő emberek számára is elérhető, akadálymentes, elektronikus kérdőív egészségi állapotra vonatkozó kérdéseiről tartott szakmai egyeztető fórumot 10, a fogyatékossággal élő embereket képviselő civil szervezettel, a Belügyminisztérium Gondoskodáspolitikáért Felelős Államtitkárságának Fogyatékosságügyi Főosztályával, valamint az Országos Fogyatékosságügyi Tanáccsal a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Kovács Marcell, a KSH népszámlálási projektvezetője a fórumon kiemelte: a hivatal arra kéri a lakosságot, hogy válaszoljanak az egészségi állapotra vonatkozó kérdésekre, hiszen a népszámlálás eredményei hosszú távon szolgáltatnak meghatározó adatokat a mindenkit érintő egészségügyi fejlesztésekhez, beruházásokhoz. Fontos ugyanakkor, hogy a fogyatékossággal élő emberek is feleljenek az őket érintő kérdésekre, ugyanis az ő életkörülményeikről nem állnak rendelkezésre más adatforrásból ilyen részletes információk, márpedig ezek kiemelt szerepet játszanak a helyzetük javítását, esélyegyenlőségük biztosítását célzó programok előkészítésében, megvalósításában. „Mindemellett a válaszok a fogyatékosággal élőket támogató civil szervezetek munkájához is nélkülözhetetlenek" - tette hozzá a KSH projektvezetője.

Dr. Nagy Sándor, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének elnöke hangsúlyozta: „A fogyatékos személyek érdekképviseletének eredményességét garantálja a célcsoport létszámának pontos meghatározása. Ezért kérjük minden látássérült társunkat, hogy adjon választ a fogyatékosságra vonatkozó kérdésekre, és jelölje látássérültségének mértékét a népszámlálási kérdőívben. Az MVGYOSZ már az előző cenzus alkalmával is komoly erőfeszítést tett annak érdekében, hogy az online, önkitöltős népszámlálási kérdőív a vak és gyengénlátó állampolgárok számára is egyenlő eséllyel hozzáférhető, önállóan kitölthető legyen. Ebben együttműködő partnerünk a Központi Statisztikai Hivatal, így bízunk benne, hogy a látássérült emberek népszámlálásban való részvétele 2022-ben akadálymentes lesz."

Kővári Edit, az Autisták Országos Szövetségének elnöke szintén a kérdőív kitöltésére biztatta az érintetteket. Mint fogalmazott: „Az autizmusban érintett hazai lakosság számára a jólétet és biztonságot jelentő szolgáltatások köre akkor bővülhet, ha láthatóvá válik számosságában is a magyar állampolgárok autizmusban való érintettsége, ha feltárjuk a mindennapi nehézségeinket. Az idei népszámlálás lehetőséget biztosít arra, hogy láthatóvá váljunk, hogy változtatni tudjunk a jövőnkön."

„A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége kéri a siket, nagyothalló és siketvak személyeket a teljes kérdőív kitöltésére. A hallásállapotra vonatkozó válaszokból kinyert adatok érdekvédelmi és lobbimunkánkhoz elengedhetetlenek. Közreműködünk abban, hogy megvalósuljon a jelnyelvi adaptálással történő akadálymentesítés, és a siket és nagyothalló személyek így egyenlő eséllyel tudjanak részt venni a népszámláláson" - emelte ki Sáfrány Margit, a SINOSZ igazgatója.

A KSH által szervezett szakmai egyeztetésen részt vett civil és kormányzati szervezetek: Afázia Egyesület, Autisták Országos Szövetsége, Belügyminisztérium Gondoskodáspolitikáért Felelős Államtitkársága, Démoszthenész Beszédhibások és Segítőik Országos Érdekvédelmi Egyesülete, Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége, Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége, Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, Országos Fogyatékosságügyi Tanács, Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum, Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége, Siketvakok Országos Egyesülete, Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete.

A népszámlálásról

A KSH 2022. október 1. és november 28. között népszámlálást tart, amelyben a részvétel a 2018. évi CI. tv. alapján kötelező. A népszámlálás célja, hogy pontos és részletes képet kapjunk Magyarország népességének nagyságáról, demográfiai jellemzőiről, egészségi állapotáról, foglalkoztatottságáról, élet- és lakáskörülményeiről. A népszámlálás során gyűjtött adatok alapvetően határozzák meg jövőnket, hiszen azok megbízható alapot adnak az országunkat, a településeinket és a lakókörnyezetünket érintő legfontosabb gazdasági, szociális és területfejlesztési döntések előkészítéséhez.

A népszámlálás során gyűjtött adatok kizárólag statisztikai célra használhatók fel. Azokat a KSH összesített formában hozza nyilvánosságra, semmilyen módon nem köthetők össze a válaszadók személyével.

Október 1. és 16. között a háztartások önállóan, interneten keresztül tölthetik ki a kérdőívet. Ezt egyedi belépési kód segítségével tudják elvégezni. A kódokat a KSH postán juttatja el a háztartásokhoz. Október 17-től számlálóbiztosok keresik fel azokat a háztartásokat, amelyek nem élnek az online kitöltés lehetőségével.