Neked édesség, a kutyádnak viszont halálos méreg

Köztudott, hogy a mérgező anyagok listája fajonként eltérő, tehát, ami ránk veszélytelen, az lehet, hogy egy kutya vagy macska számára halálos méreg. Éppen ez a helyzet a csokoládéval, pontosabban mondva annak egyik összetevőjével, a teobrominnal is. Ez a vegyület már kis mennyiségben is súlyos gondokat okozhat, így fokozottan kell figyelni rá, hogy semmiképp se fogyasszon belőle négylábú barátod!
Cikkünkben a Csui kutyatáp webáruház szakemberei mondanak el mindent, amit a teobromin mérgezésről tudni kell.
Miért okoz gondot a csokoládé?
Ahogy azt fentebb említettük, a csokoládé egyik jellegzetes összetevője a teobromin, vagyis az a vegyület, ami azt a kis különleges plusz löketet adja nekünk az étkezés után.
Sajnos ez az anyag teljesen másképp hat a kedvenceinkre, ugyanis az ő szervezetük nagyon nehezen tudja ezt lebontani. A veséjük akár 20 órán át is dolgozhat az eltávolításán, ami rendkívüli megterhelést jelent ennek az érzékeny, létfontosságú szervnek. Ezt nagyon komolyan kell venni, ugyanis már kis mennyiség is nagy bajt okozhat!
Ezek a tünetek jelentkeznek mérgezés esetén
A csokoládé elfogyasztását követően változatos tünetek utalhatnak arra, hogy probléma van, így érdemes résen lenni és komolyan venni minden jelet.
Enyhe mérgezés esetén a hasfájás, hasmenés és a fokozott szomjúság a vezető tünetek. Súlyosabb állapotban viszont felléphet szapora szívverés, szívritmuszavar, légzési nehézség, hiperaktivitás, de akár még rángógörcsök is kialakulhatnak. Ebben az esetben a veseelégtelenség esélye is fennáll, és a legsúlyosabb esetben a keringés összeomlása is bekövetkezhet. Értelemszerűen ezek már életveszélyes állapotok, melyek azonnali kezelést igényelnek.
Mennyi csoki okoz problémát?
Mielőtt részletekbe bocsátkoznánk, fontos tisztázni, hogy semmilyen mennyiségben nem szabad csokoládét adni a kutyáknak és macskáknak! Bármilyen mennyiség elfogyasztása után rögtön orvoshoz kell fordulni!
Az általános adatok szerint kb. 80-100 mg/ttkg már mérgezőnek számít, de 115 mg/ttkg már halálos is lehet. Az étcsokoládé a legveszélyesebb a magas kakaótartalma miatt: 30 g-ban 390 mg teobromin is lehet. A tejcsoki összetételtől függően ettől kevesebbet tartalmaz, de közel sem veszélytelen.
Ebből már láthatod, hogy nem mindegy, milyen csokoládéról van szó, illetve az állat testmérete és egyéni adottságai is befolyásolhatják, mekkora mennyiség lehet számára életveszélyes.
A csokit mindenképp tartsd meg magadnak!
Bár a halálos mennyiség sok tényezőtől függ, nem érdemes kockáztatni, hiszen egy enyhe mérgezés is komoly problémát jelenthet. Nem jó ötlet ezzel játszani, még akkor sem, ha a kutyád gyönyörű, kérlelő szemekkel próbál rávenni, hogy adj a nassolnivalódból.
A legjobb az, hogyha a csokit megtartod saját fogyasztásra, és a bundás barátaidat inkább valami kifejezetten nekik készített, biztonságos jutalomfalattal kényezteted.