Minden eddiginél nagyobb kedvezmények, jóváírások a Diákhitel Számlákon

Vissza a címlapra
Minden eddiginél nagyobb kedvezmények, jóváírások a Diákhitel Számlákon

Az első polgári kormány alatt létrehozott diákhitelezés rendszere, kimagaslóan kedvezményes pénzügyi megoldásaival, több mint 21 éve szolgálja a felsőoktatásban tanulókat. Ez idáig 500 milliárd forintot meghaladó értékben történt folyósítás fél millió hallgató részére. A Diákhitel Központ célja mindig is az volt, hogy ügyfelei számára a lehető legkedvezőbb pénzügyi szolgáltatást nyújtsa.

Ezen cél megvalósulását szolgálja a Diákhitel Központ által a 2023-as évben a pénzintézetek számára meghirdetett nyílt pályázat, amely révén a hallgatók minden eddiginél kedvezményesebb feltételű folyószámlát, ún. Diákhitel Számlát érhetnek el.

A sikerrel lefolytatott pályázat eredményeként a diákhitelt felvevők számára, egy sok tekintetben ingyenes, és minden elemében rendkívül kedvező feltételű folyószámla biztosítására kerül sor legalább a hitel több éves folyósítási időszakában.

A pályázati folyamat jelentős sikerként értékelhető, hisz hat jelentkezőből 2023. május 24-ig négy pénzintézettel, az Erste-, Gránit-, MBH- és az OTP Bankkal kötöttünk megállapodást a rendkívül kedvezményes számlacsomag biztosítására.

A nyertes pénzintézetek vállalták, hogy 2023. július 1-től egy minden eddiginél kedvezőbb folyószámla megnyitásának lehetőségét biztosítják az új, szabad felhasználású Diákhitel1 szerződést kötő ügyfeleink számára. Ezáltal évente 6-8000 hallgatónak csökkennek a hitel igénybevételével kapcsolatos költségei és jutnak kiegészítő kedvezményes banki szolgáltatásokhoz.

Fontos kiemelni, hogy az új, nem Diákhitel1 szerződést kötő ügyfeleink és a korábban megkötött, bármilyen típusú diákhitel szerződéssel rendelkező ügyfeleink számára is választható a kedvezményes Diákhitel Számla.

Ezáltal akár 200 ezer meglévő diákhiteles számára nyílik meg a kedvezményes bankszámla nyitás lehetősége, mely több száz családot is segít költségeik lefaragásában.

A nyertes pénzintézetek a Diákhitel Számlához kapcsolódó legfontosabb alapszolgáltatásokat ingyenesen biztosítják, úgy, mint az egyedi bankkártya éves díja, számlavezetési díj, netbank, mobilbank, telebank, személyes megjelenés nélküli ügyintézés vagy a folyószámla megszűntetése.

A pénzintézetek a kötelezően nyújtandó ingyenes szolgáltatásokon túl további, rendkívüli kedvezményeket biztosítanak a Diákhitel Számlát igénybe vevő diákhiteles ügyfeleknek.

A jelentős kedvezmények között kiemelendőek pl. a lakáshitel felvétellel-, az értékpapír számlavezetési díjjal-, vagy biztosításkötési díjjal kapcsolatos 2023. július 1-től nyújtott kedvezményes megoldások, valamint a Diákhitel Számlán való jóváírások mértéke is.

2023 júliusa után a szabad felhasználású, újonnan kötött Diákhitel1 szerződéseket a Diákhitel Központ már csak a hiteligénylő által kiválasztott, nyertes pénzintézetnél vezetett kedvezményes Diákhitel Számlára utalja. A kedvezményes folyószámla nyitásra azonban minden más új és meglévő ügyfelünknek is lehetősége van.

A változás semmilyen többlet adminisztrációs terhet nem ró a diákhitelesekre.  

A hallgatók kedvezményes számlák közötti választását a honlapunkon (www.diakhitel.hu) elhelyezett tájékoztatóval segítjük, a Diákhitel Számla vezetésére felkért pénzintézet kiválasztása a hiteligénylési felületén történik. Felmerülő kérdések kapcsán az Ügyfélszolgálat minden érdeklődő rendelkezésére áll.