Kecskeméti iskolákat is érint: nincs szó az egyházi fenntartású, illetve a hat- és nyolcosztályos iskolák megszüntetéséről
Közös érdekünk, hogy eloszlassunk minden olyan feltételezést, hogy az egyházi fenntartású vagy a hat- és nyolcosztályos iskolákat bárki meg akarná szüntetni - írta Facebook-bejegyzésében Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter, egy csütörtöki egyeztetés után.
Lannert Judit bejegyzésében közölte, hogy Rubovszky Rita, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia oktatási bizottságának főtanácsadója kezdeményezésére egyeztetett az egyházi iskolafenntartók vezető képviselőivel, akikkel közösen tekintették át a köznevelés aktuális kihívásait és fejlesztési lehetőségeit. Hangsúlyozta, ez az esemény is az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium stratégiai egyeztetéssorozatába illeszkedett, cáfolva minden olyan politikai célú híresztelést, miszerint a minisztérium egyezetetés nélkül hozna meg fontos döntéseket.

"Felkérésemre Rubovszky Rita szervezte meg azt a találkozót, amelyen az egyházi iskolafenntartók vezető képviselőivel közösen tekintettük át a köznevelés aktuális kihívásait és fejlesztési lehetőségeit.
Ez az esemény is az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium stratégiai egyeztetéssorozatába illeszkedett, cáfolva minden olyan politikai célú híresztelést, miszerint a minisztérium egyezetetés nélkül hozna meg fontos döntéseket.
A katolikus, református, evangélikus, baptista és zsidó egyházi fenntartók, valamint gyermekvédelmi szakmai szereplők elért eredményei és tapasztalatai különösen fontosak, hiszen intézményeikben több százezer gyermek és fiatal nevelése-oktatása zajlik, nagyon eltérő helyi adottságok és társadalmi helyzetek mellett.
A beszélgetés középpontjában az állt, hogyan lehet a rendszer egészét úgy fejleszteni, hogy az ne széttartson, hanem közös célok mentén erősödjön. A résztvevők egyetértettek az adatvezérelt, gyermekközpontú és partnerközpontú oktatás, a hátrányos helyzetű és SNI tanulók támogatásának fontosságában. Szó volt a hittanoktatás kérdéseiről, a demográfiai csökkenés helyi kezeléséről, valamint arról is, hogyan lehet a tanulók hangját, tapasztalatait és ötleteit jobban becsatornázni a döntéshozatalba. Különösen értékesek voltak azok a jógyakorlatok, amelyek a közösségépítésre, a gyermekvédelmi protokollokra és a tanulói részvétel erősítésére épülnek.
Az egyeztetésen kiemelt témaként jelent meg a pedagógusértékelés, a fiatalok bevonása, a szakképzés jövője és a pedagógustovábbképzés megújítása is. Az egyházi oktatási fórum tagjai hangsúlyozták, hogy érdemes lenne a fenntartótípusok szerinti gondolkodás mellett inkább probléma- és értékközpontú térképet készíteni az intézményekről, és a fejlesztéseket,a finanszírozást helyi sajátosságokra építve, széles szakmai együttműködésben tervezni. Ugyanakkor a tárca részéről ehhez hozzátettük, hogy mindennek a méltányosság szempontjait figyelembe véve kell történnie.
A közös munka célja, hogy a különböző fenntartói tapasztalatok, jógyakorlatok és szakmai javaslatok valóban beépülhessenek a tartalmi fejlesztésbe és a hosszú távú oktatási stratégia alakításába.