Gulyás Gergely: a kormány döntött a 14. havi nyugdíj bevezetéséről

Vissza a címlapra
Gulyás Gergely: a kormány döntött a 14. havi nyugdíj bevezetéséről

A kormány döntött a 14. havi nyugdíj bevezetéséről, amely részletekben történik majd - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón. (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

IDE kattintva tekinthetik meg az M1 erről szóló tudósítását!

A miniszter azt mondta, a korábbi bevált gyakorlathoz ragaszkodnak, amikor ugyanis a 13. havi nyugdíjat bevezették, az is részletekben történt. Így most februárban a 14. havi nyugdíj első negyedét folyósítják, egyidejűleg a 13. havival. Ez azt jelenti, hogy mindenki megkapja a nyugdíját, továbbá még 125 százalékát a nyugdíjának - jelezte.

Hozzátette, ezekben a napokban történik meg a nyugdíj-kiegészítés kézbesítése is, ez átlagosan 51 ezer forintot jelent a nyugdíjasoknak.

Magyarország minden nehézség ellenére képes teljesíteni azt a vállalását, hogy a nyugdíjak reálértékét meg kell őrizni, és amikor lehetőség nyílik rá, emelni kell. Amikor a polgári kormányzás megkezdődött, egy átlagnyugdíj 100 ezer forint alatt volt, most pedig 250 ezer forint felett van - hangsúlyozta.

Közölte azt is: a kormány döntött a kamatstop meghosszabbításáról fél évvel, ez kiterjed a diákhitel kamattámogatásának a meghosszabbítására is. Mindez 273 ezer jelzáloghitel-szerződést érint, a diákhitel kamattámogatásának meghosszabbítása pedig azt jelenti, hogy 2026 első félévében változatlanul 7,99 százalék marad a hitel kamata - jelezte.

Gulyás Gergely azt mondta, hogy a szerdai kormányülésen tárgyaltak a kis- és középvállalkozások (kkv-k) támogatásáról is. Hozzáfűzte, dolgoznak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával kötendő megállapodáson.

A cél a kkv-k segítése, ennek része az a 3 százalékos garantált kamatozású hitel is, amellyel csaknem 7000 vállalkozás kíván élni, összesen 387 milliárd forint igénnyel, ezek mellett komoly könnyítést jelentő adócsökkentések és adóegyszerűsítések várhatók.

Világossá tette a kormány, hogy a kkv-k támogatásáról akkor sem mond le, ha a háború elhúzódása miatti költségvetési helyzet továbbra sem könnyű, ezért döntöttek arról is, hogy a bankadót megduplázza - jelentette be Gulyás Gergely.

Elismerte, hogy egy jól működő gazdasághoz szükség van jól működő bankokra, emlékeztetett azonban arra, hogy a bankok profitja két-két és félszeresére nőtt az elmúlt években.

Gulyás Gergely közölte: szerdai ülésén a kormány ismét tárgyalt a gyermekvédelemre szánt forrásokról, nemcsak a területre idén jutó 17 milliárd forintos többletforrásról, hanem a jövő éviről is.

Hangsúlyozta: a nevelőszülők járandóságát a kétszeresére emelik, ami óriási lépés annak érdekében, hogy minél több gyermek kerülhessen nevelőszülőkhöz. Mintegy 23 ezer magyar gyermek és fiatal kénytelen nélkülözni vér szerinti családját, akiknek több mint kétharmada él nevelőszülőknél, 30 százalékuk pedig intézeti nevelésben - emlékeztetett.

A kormány döntött arról is, hogy a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony továbbra is teljes munkaidős foglalkoztatási jogviszonynak minősül, ehhez egy gyermek után immár a minimálbér 60 százalékát biztosítja a költségvetés. A második, harmadik, negyedik gyermek után eddig járó kiegészítő pótlék helyett pedig ezentúl minden egyes nevelt gyermek után a teljes alapdíjat fogják megkapni a nevelőszülők.

A fogyatékossággal élő gyermek utáni nevelőszülői pótlékot 7-ről 15 százalékra emelik. Mindez érdemben több százezer forinttal fogja segíteni a nevelőszülők munkáját - jelentette ki.

Megerősítik a gyermekvédelmi rendszer egészét is, mintegy 200 új gyámügyi álláshelyet létrehozva, 1,8 milliárd forintból, emelik továbbá a gyermekvédelmi gyámok létszámát és a gyámi pótlékot is. Hozzátette, ezenkívül iskolaőröket fognak alkalmazni, ez összesen mintegy 700 embert jelent. Mindezek a kiadások mintegy 4 milliárd forintot tesznek ki a jövő évi költségvetésben - jegyezte meg.

A miniszter beszámolt arról is, hogy egy új, 80 fős csecsemőotthont is létrehoznak, és emlékeztetett arra, hogy jelentősen megemelték a gyermekétkeztetés napi összegét.

A múlt heti amerikai-magyar csúcstalálkozót értékelve kijelentette: a rendszerváltás óta nem voltak hasonlóan jók az amerikai-magyar kapcsolatok. Gulyás Gergely a találkozó legfőbb eredményének a rezsicsökkentés megvédését nevezte, megerősítve, hogy Magyarország teljes és időkorlát nélküli mentességet kapott az orosz energiahordozókra vonatkozó amerikai szankciók alól.

Kiemelte: a két ország közötti jó viszony köszönhető az amerikai elnök és a magyar miniszterelnök közötti baráti viszonynak és annak az értékközösségnek is, amelyet a múlt heti találkozó is megerősített. Mindkét ország elkötelezett a nemzeti szuverenitás megvédése, a hagyományos keresztény értékek és kultúra megőrzése mellett. A két ország ugyanazt gondolja a migrációellenes politika szükségességéről, a genderpropaganda megállításáról és a családpolitika fontosságáról - fejtette ki.

A találkozó kézzelfogható eredményei közül a legfontosabbnak azt nevezte, hogy "sikerült megvédeni a rezsicsökkentést", ami azt jelenti, hogy Magyarország továbbra is garantálni tudja a háztartások számára a legolcsóbb energiaárakat Európában.

Magyarország teljes és időkorlát nélküli mentességet kapott az orosz energiahordozókra vonatkozó amerikai szankciók alól a Barátság kőolajvezeték és a Török Áramlat földgázvezeték esetében - mondta. Ha ez nem így történt volna, akkor november 21-től az amerikai szankciók ezekre a vezetékekre is hatályba léptek volna, és Magyarországon az energiahordozók ára a kétszeresére, illetve a háromszorosára növekedne - tette hozzá a miniszter.

(MTI)