Ekkehard Philipp: A vármegyék körüli vita jóval összetettebb, mint elsőre tűnik
Az új magyar kormány láthatóan azt tervezi, hogy ismét megszünteti a „vármegye" elnevezést, és újra egyszerűen „megye" lesz a hivatalos megnevezés. Sokan az ellenzéki oldalon ezt ösztönösen üdvözlik. Hiszen a vármegye-elnevezés visszaállítását az Orbán-kormány identitáspolitikai szimbolikájának egyik klasszikus példájaként értelmezik. (A cikk szerzője a kecskeméti Mercedes-gyár egyik meghatározó vezetője volt a 2010-es években: pénzügyi igazgatóként, illetve a pénzügyi és kontrolling terület vezetőjeként)
A kérdés azonban ennél jóval összetettebb. Mert ha mélyebben megnézzük, egy érdekes ellentmondás rajzolódik ki.
A történelmi vármegye több volt egyszerű közigazgatási fogalomnál.
A történelmi magyar vármegyék évszázadokon keresztül nem pusztán a központi állam végrehajtó egységei voltak.
Jellemezte ezeket:
* az erős regionális beágyazottság,
* a helyi politikai felelősség,
* a saját közigazgatási hagyomány,
* valamint bizonyos fokú önállóság.
Természetesen ez a rendszer nem volt demokratikus a mai értelemben. Mégis: a „vármegye" történelmileg inkább a regionális önállóságot jelentette, mint a túlzott központosítást.
A kommunista rendszer ezzel szemben tudatosan gyengítette ezt a hagyományt, és az egységesebb, központilag irányított „megyéket" hozta létre. Az irányítás egyre inkább Budapestről történt.
Éppen ezért nem teljesen következetes a most tervezett visszanevezés
Hiszen közben az új kormány azt ígéri, hogy:
* modernizálja az államot,
* decentralizál,
* megerősíti az önkormányzatokat,
* növeli a regionális felelősséget,
* és csökkenti az elmúlt évek túlzott centralizációját.
Ehhez a célhoz történelmileg valójában inkább a „vármegye" fogalma illene, mint a technokrata és centralizált „megye".
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Orbán Viktor döntése automatikusan helyes volt.
Mert kétségtelen, hogy a vármegye-elnevezés visszaállítása erősen politikai és identitáspolitikai tartalmat kapott:
* történelmi szimbolika,
* nemzeti narratíva,
* prekommunista hagyományok hangsúlyozása,
* kulturális önmeghatározás.
Sokan ezért ma már nem semleges történelmi fogalomként tekintenek rá, hanem a NER egyik szimbólumaként.
És éppen ez a valódi probléma.
Van azonban egy másik fontos szempont is:
Egy újabb átnevezés pénzbe kerül. Erről is érdemes őszintén beszélni. Egy újabb visszanevezés korántsem lenne ingyenes:
* hivatalos elnevezések,
* táblák,
* bélyegzők,
* nyomtatványok,
* digitális rendszerek,
* adatbázisok,
* hivatalos dokumentumok,
* honlapok,
* térképek,
* belső adminisztrációs folyamatok
mind ismét módosításra szorulnának.
Természetesen ez országos szinten nem jelentene óriási összeget. De egy olyan országban,
* ahol az egészségügy súlyos forráshiányokkal küzd,
* ahol az önkormányzatok pénzügyi nehézségekkel szembesülnek,
* ahol számos infrastrukturális beruházás vár modernizációra,
Talán éppen itt van a vita valódi ellentmondása
A „vármegye" történelmileg nem egyszerűen egy ideológiai fogalom.
Évszázadokon keresztül a regionális felelősséget, a helyi közigazgatási hagyományt és bizonyos fokú önállóságot is jelentette a központi állammal szemben.
A kommunista rendszer ezt tudatosan lecserélte a centralizáltabb „megye" rendszerére.
A Fidesz később ugyan visszahozta a történelmi elnevezést, ugyanakkor a vármegyék tényleges önállóságát inkább tovább csökkentette. A döntési jogkörök egyre inkább Budapesten koncentrálódtak.
Éppen ezért talán következetesebb lenne megtartani a történelmi nevet - de végre valódi demokratikus és decentralizált tartalommal megtölteni.
Mert az igazi reformokat nem az új táblák és új elnevezések jelentik.
Hanem az, ha a régiók, városok és önkormányzatok valóban több felelősséget, több hatáskört és nagyobb pénzügyi önállóságot kapnak.
Ebben az esetben a „vármegye" már nem szimbolikus politikát jelentene - hanem egy modern, demokratikus és decentralizált közigazgatási kultúrát.
Ekkehard Philipp
