Beethoven: Karfantázia, Hármasverseny – Equilbey

Vissza a címlapra
Beethoven: Karfantázia, Hármasverseny – Equilbey

Beethoven két relatíve ritkábban játszott és rögzített darabja szerepel a Laurence Eqilbey dirigálta Insula Orchestra és vendégszólistái új lemezén: a Karfantázia és a Hármasverseny korhű előadásban jelent meg e napokban.

Laurence Eqilbey és korhű hangszereken játszó együttese: az Insula Orchestra koncertsorozatot indított, hogy méltó módon emlékezzen meg Ludwig van Beethoven jövőre esedékes jubileumáról. 2020-ra, mikor a nagy zeneszerző születésének 250. évfordulója előtt tiszteleg majd a világ, a francia zenekar autentikus előadásokkal készül, melyekről a Warner Classics jóvoltából hangfelvételek is készülnek, és jelennek meg.

A napokban megjelent album e Beethoven-sorozat második lemeze: a két zongoraverseny után most két ritkábban hallható, pár év eltéréssel, de hasonló alkotói korszakon belül létrejött - és Beethoven újító, kísérletező kedvéről árulkodó darabok kerültek a repertoárba.

A „Karfantázia" ‒ vagyis teljes címén: „Fantázia zongorára, szóló hangokra, kórusra és zenekarra" meglehetősen egyedi kompozíció mind a kort, mind szerzőjének hagyatékát tekintve; még akkor is, ha a IX. szimfónia előképét tekinthetjük benne. A húsz percnél rövidebb mű először 1808. december 22-én, a Theater and der Wien-ben, Beethoven szerzői estjének lezárásaként csendült fel. A kétrészes maratoni koncerten előadták az V. és a VI. szimfóniát, valamint két részletet a C-dúr miséből, egy koncertáriát és egy zongorafantáziát - valamint a IV. zongoraversenyt.

Különleges alkalom volt ez, melyen az arisztokrácia mellett a helyi polgárság krémje vehetett csak részt - hiszen a belépőjegyek két aranynál kezdődtek, mely egy akkori bécsi munkás egy heti bérének felelt meg. Persze ha belegondolunk, hogy egy mai magyar melósnak hány hétig kell dolgoznia, hogy egy nemzetközi sztár koncertjét megnézhesse... A Karfantázia előadásában a zenekarhoz ezen a felvételen négy remek francia énekes szólista: Sandrine Piau, Anaick Morel, Stanislas de Barbeyrac és Florian Sempey; valamint zongorán Bertrand Chamayou, továbbá az Accentus énekegyüttes csatlakozott.

A C-dúr hármasverseny keletkezésének története is különleges - ha nem is olyan Beethovenre utalóan egyedien monumentális; habár grandiózus vonásokat ez a szerzemény is tartogat. Ez nem csoda, hiszen Beethoven 1803-ban írta, mikor a III. szimfóniát, vagy olyan súlyos zongoraszonátáit: mint az Apassionát és a Waldsteint; habár hangütése azokénál sokkal finomabb. Ennek pedig nem más az oka, hogy bár 1807-ben Lobkowitz hercegnek szóló ajánlással adták ki, de igazából kedves tanítványa és barátja: Rudolf főherceg számára írta - ő játszotta a zongoraszólamot, két udvari zenész pedig a csellót és a hegedűt. Ezen a felvételen három briliáns fiatal művész: Alexandra Canunova ‒ hegedű, Natalie Clein ‒ gordonka, és David Kadouch ‒ zongora közreműködésével hallgathatjuk meg a zongoratriót és a szimfóniát ötvöző művet.

Az Insula Orchestra, a vendégszólisták és a kórus nagyon szép előadást hozott létre Laurence Eqilbey vezényletével, aki ezúttal is kifinomult, átfogó elképzeléssel kezdett neki e darabok rögzítéséhez. Ehhez a romantikus szerzőkre specializálódott korhű zenekara és saját kórusa: az Accentus mellé elsőrangú szólistákat hívott meg - és megint egy XIX. század végéről való, rózsafa testű Pleyel nagy koncertzongorát használt a felvételekhez, mely a „nagy francia zongorahangot" képviseli francia előadógárdája mellett. Ez persze nem igazán a Beethoven korában hallott zongorahang, de egy tetszetős kompromisszum a fakeretes zongorák és napjaink erőteljesebb acéltőkés megszólalása között. A csúf külső mögött finom belső rejlik: a semmilyen lemezborító figyelemre méltó, élvezetes előadásokat rejt.

Komlós József JR