A logó is lehet fényes és világíthat az éjszakában

Vissza a címlapra
A logó is lehet fényes és világíthat az éjszakában

A technológiai vívmányok ma már a mindennapi életben is elérhetők, ami a logókat illeti, hiszen vannak olyan innovatív lehetőségek, amikkel a márka látványa új megközelítést kaphat. Ez pedig vállalkozóként kivételes előny, sőt szinte kötelező is.

A Vendrey által fejlesztett LED logó nemcsak a cég imázsát emeli, hanem a vendégeket is vonzza a látványa. Ez egy olyan megoldás, amit télen-nyáron, éjjel-nappal lehet használni és biztosan ki fogja emelni a vállalkozást a konkurencia tengeréből.

Tarts velünk és eláruljuk, hogy miért más, mint a hagyományos logók az épület falán, valamint kitérünk arra is, hogy ki lehet alkalmas egy ilyen ötlet megvalósítására. Végül pedig a technológia nyújtotta lehetőségeket is megmutatjuk.

Mitől más ez a megoldás, mint bármelyik?

A LED technológia pontosan az az irány, amit minden vállalkozónak ismernie kell, mert egyfelől az egyik leggazdaságosabb alternatíva az energiafogyasztók közül, ha világításról van szó, másfelől viszont hihetetlenül tartós, hosszú élettartamú és mutatós.

A legjobb pedig az, hogy olyan sokféleképpen felhasználható, ami vetekszik a fantázia határtalanságával is. Persze megfelelő szakértelmet kíván a telepítés, ahogy az is, ha valamilyen logóötletet szeretnénk megvilágítani.

Megoldható viszont a fény statikus módon és programozható változatban is, ami megint egy olyan tulajdonság, ami előnyös. Ez a fény ráadásul minden körülmények között látható, ami azt jelenti, hogy a fényviszonyok nem befolyásolják a használhatóságát.

Fénybe borulhat minden ötlet, ha jól választunk kivitelezőt

Nagyon nehéz olyan kivitelezőt találni, aki meg tudja valósítani azt, amit megálmodtunk. Minden vállalkozás más és más, így nem lehet egy kaptafára megoldani minden ilyen igényt. Akkor járhatunk igazán jól, ha találunk egy olyan csapatot, akik nem ismernek lehetetlent és kellően elhivatottak.

Mi rábukkantunk a tökéletes szakemberekre, hiszen a Vendreynél nemcsak az árnyékolási megoldásokat tudjuk megrendelni, hanem abban is készséggel segítenek, ha hangulatvilágításra vagy LED logóra van szükségünk.

Mindemellett pedig kellően rugalmasak ahhoz, hogy az egyedi ötletektől se riadjanak meg és fénybe borítják a legvadabb ötleteinket is. Így nem is lehet kérdés, hogy a komfortos árnyékolók telepítése mellett ki fogja megvalósítani a világítással kapcsolatos kívánságainkat.

A technológia is mellettünk áll

Azokkal az alternatívákkal, amikkel a megjelenést lehet kiemelni, olyan lehetőségek, amikkel érdemes élni, mert a mai technológia egyre jobban képes támogatni az ötleteinket. A LED világítás piacán pedig nem is lehet kérdés, hogy mit lehet megoldani és mit nem.

A Vendrey csapata egyetlen lépésben telepítheti a kiválasztott árnyékolási megoldást és a LED logót, amivel a hely megjelenése elképesztő módon javítható és emellett kellően figyelemfelkeltő is. Így a megrendelt logó egyben fényreklámként is funkcionál, ami a konkurencia végtelen tengeréből ki tudja emelni a mi vállalkozásunkat.