Világsiker vígjáték a Kecskeméti Nemzeti Színház első bemutatója
A Ma este megbukunk című nagyszínházi produkció nyitotta meg 2024. szeptember 20-án, pénteken este a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház 2024/25-ös évadát, amely már a bemutató estéjén zajos sikert aratott. (fotó: Benkő Emese)
A cím első hallásra talán nem sok jót ígér, de ezúttal éppen a tökéletlenség totális kimaxolása adja a humorfaktort, Murphy ugyanis végigkíséri útján azt az amatőr színitársulatot a Kecskeméti Nemzeti Színház legújabb előadásában, amely egy londoni krimi bemutatására készül. Aminek nem szabadna, az leesik, akinek jelenete lenne, az kidől, amit el kellene érni, az túl messze van, és még folytathatnánk a sort. A káosz mindvégig jelen van, egy csillag sem áll úgy, ahogyan kellene, az este pedig épp ezért katasztrófába torkollik.
Cseke Péternek, a teátrum igazgatójának régóta nagy vágya volt műsorra tűzni és megrendezni ezt a darabot. Szerinte a Ma este megbukunk olyasvalamit tesz láthatóvá, amit a közönség általában nem tud, de legalábbis nem vesz észre: „Annyi minden történhet azalatt, míg estéről estére felmegyünk a színpadra és ott töltünk közel három órát! Valójában erről szól ez az előadás. Megmutatja a színházi lét hősiességét, ugyanakkor sebezhetőségét, kiszolgáltatottságát, változékonyságát és ez attól igazán izgalmas, hogy hamar rádöbbenünk: ami a darabon belül zajlik, egy valódi, professzionális társulattal is bármikor megtörténhet. A díszlet ledőlhet, a kelléknek lába kelhet, de akár a színész is elfelejtheti a szöveget."
A Henry Lewis, Jonathan Sayer és Henry Shields szerzőtrió munkája nemcsak London legsikeresebb komédiája, de világszerte díjakat zsebelt be. A kecskeméti előadás az eredeti koncepció szerint került színre, parádés szereposztással: Orth Péter, Nagy Sándor/Kovács Lehel, Járai Máté, Mechle Christian, Varga-Huszti Máté, Venczli Zóra, Jankovics Anna és Fazakas Géza felelősek a humortornádóért.
"Egészen különös volt a próbafolyamat, ilyet még sosem csináltunk. Van olyan jelentsor, ahol tíz másodpercenként történik valami gubanc. Egészen rendkívüli, amit és ahogyan a színészek és a háttérben dolgozók együtt teljesítenek" - foglalta össze Cseke Péter rendező a hosszú hetek munkafolyamatát, amely során még kaszkadőrszakértő is dolgozott a szereplőkkel és a háttérstábbal.
A Ma este megbukunk című vígjáték szeptember 20-tól bérlettel és bérletszünetben egyaránt megtekinthető a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház nagyszínpadán.
A THE PLAY THAT GOES WRONG című Mischief Produkció eredetileg Kenny Wax & Stage Presence alapján készült a West Enden Londonban. Jelen produkciót a Mischief Worldwide Ltd. licensze alapján mutatják be.
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház