Varga Judit igazságügyi miniszter a Bozsó Gyűjteményben

Az október 15-től november 15-ig látogatható Összhang című kiállítást, Boldi szobrászművész és Incze Mózes festőművész közös tárlatát tekintették meg a politikusok. "Az alkotókat a lét kérdései foglalkoztatják: születésünk és létezésünk mibenléte, szárnyalása és reménytelen béklyói, s az ennek lehető legkifejezőbb művészi megragadására tett kísérletek" - méltatta így a zártkörű szakmai tárlatvezetésen a két művészt Árvai-Józsa Kitty, a kiállítás kurátora.

Boldi, azaz Szmrecsányi Boldizsár tökéletesen lecsiszolt, zárt kompozícióinak elsődleges forrása a magasfokú stilizálás ellenére mindig valamiféle természetelvű gondolkodásmód, amely során hangsúlyosan az emberi születés pillanatára, a létezés élményére reflektál. Alkotóként az a Pierre Abélard, francia skolasztikus filozófus által is felvetett talány foglalkoztatja, hogy képesek vagyunk-e a lényeg valamikénti megragadására, az absztrakcióra. A kezdet eredetét, a teremtés és az élet eredetének mibenlétét szimbolizáló, absztrahált formavilágú plasztikák amorf tömegei különböző irányban, eltérő beállításokba komponálva jelennek meg, játékosan kísérletezve a formátlannak tűnő alakzat térviszonyaival, az anyagból és a felület tökéletesen csiszolt megmunkálásából fakadó fény-árnyék hatásokkal. A finom ívű, egységes kompozíciók közvetve a termékenységet, egy új élet kezdetét, a kibontakozást és örök körforgást is jelképezik. Boldi belső meggyőződése a Brancusi-féle szobrászi ideával rokonítható, miszerint: „A szobrászatban a közvetlen faragás az igazi út. Itt az amorf anyag teljesen önmagából, saját tisztaságából szólal meg. Fel kell tárni néma akarását. Az elgondolt és a létrejött, a szellemi és az anyagi, a mértani és az organikus maradéktalanul átszövi egymást." Amint ő mondja: „az egyszerűség nem vég, hanem kiteljesedés."

Incze Mózes a hagyományos alapokon nyugvó, klasszikus figurális festészet képviselője, mégis magával ragadó, misztikus fényekbe burkolt kompozíciói a mai kor emberének attribútumaival napjainkra reagálnak, sőt a léthatárt feszegetik. Az önmagunk meghaladására való törekvéseinkben, a mindig többre, jobbra, másra irányuló folytonos vágyakozásunkban a folyamatos technikai fejlődés gyakran segíthet. A festmények szimbolikus értékkel bíró motívumai a kábelek, usb-csatlakozók és töltők, a pendrive, hangszórók, konnektorok vagy a vörös szalag, amely hol körbeölel, hol gúzsba köt, hol pedig egy másik világ, egy másfajta létmód lehetőségét ígéri. A művek húznak, visznek magukkal, sőt beszippantanak, de mégsem adják magukat könnyen. Létrehozójuk képépítési módszere ugyanis az asszociációkra épít, a befogadó elméjét igyekszik mozgásba hozni, hogy a figyelmes szemlélő tekintete fűzze össze a kép részleteit, s a látvány maga a néző elméjében teljesedjen ki. Lehetséges világok sorát vonultatja fel, üres sémákat, kereteket ad, melyeket az egyes személy tölt meg sajátos, individuális jegyeivel, elképzeléseivel és álmaival: van, aki passzív elfogadó, van, aki inkább beavatkozó vagy manipulálni akar, s olyan is akad, aki csak alámerül a dolgok sűrűjébe. Sőt a lehetséges viszonyulási pontok vagy folyamatban lévő cselekvések akár egyazon szubjektum differens állapotait, testhelyzeteit is tükrözhetik.

Boldi és Incze Mózes munkáinak egyik kiemelkedő gondolati vezérfonalát annak vizsgálata adja, hogy miként kapcsolódik az ember általában, s az egyén önmagában a világhoz, miként teremti újra és mindig másként önmagát és körülötte lévő közeget, miként válik valami transzparens jellé, s nem utolsó sorban mik azok a kapcsolódási pontok, melyek az alkotást magát - legyen az szobor vagy festményt - korunkhoz, napjainkhoz, a ma emberéhez kötik.