„Teremtő színek” a kecskeméti kórházban

Vissza a címlapra
„Teremtő színek” a kecskeméti kórházban

„Teremtő színek" címmel új kiállítás nyít a kecskeméti kórház Lift Galériájában 2022. szeptember 5-én, hétfőn délben.

Radnai Zoltán kecskeméti képző- és iparművész kiállítása megnyitóján Nagyné Sztana Cecília, a Sürgősségi Betegellátó Osztály triázs nővére mondott verset, majd dr. Gondos Miklós, a kórház főigazgatója köszöntő beszédét követően Kriskó János televízió újságíró nyitotta meg a tárlatot.

A kiállítás 2022. december 31-ig lesz megtekinthető.

Radnai Zoltán 1960-ban született Budapesten. Tanulmányait Kecskeméten végezte. A Désy Hubert Művészeti Szabadiskola hatéves kurzusán tanult. 1976-tól 1980-ig játszóházi, bőrdíszműves pedagógus. 1979-ben a Zománc és Kádgyár alkalmazottja lett. Két évig ismerkedett laboratóriumi közegben a zománccal. 1981-től 1991-ig a gyár fennállásáig a gyár zománcművésze volt. Ez idő alatt rekeszzománc, festett, és fóliatechnikák, ékszerzománc használatával készítette aprólékos munkáit. Mestere Palkó József festőművész volt. Munkáin, nyomon követhető az első pillantásra nagymérvű szakmai tudás. A báj, derű, az életigenlés, a szépség iránti szeretet sugároz képein, témaköreiben megtalálható monda, a rege, a mesevilág, a természeti képek apró mozzanatai tetten érhetőek. A másik szakmai arculata plasztikázott üvegfelületek és annak festése, sokrétűsége, (céges) megrendelések sokaságát jelenti. Egyházi munkák tervezése, kivitelezése is megtalálható szerteágazó alkotói tevékenységében.

Öt éven keresztül dolgozott a Képcsarnok és Iparművészeti Vállalat fiókjainak. Mellette több alkotó közösségnek tagja volt. 1991-től a gyár megszűnésével szellemi szabadfoglalkozású képző- és iparművész. Kecskeméten saját műtermében dolgozik. Közel negyven évet töltött alkotói munkája és sokrétűsége, nagyobb munkák létrejöttét eredményezték. Alkotói tevékenysége szerteágazó. Alkotói közösségek, galériák, céges megbízások, és gyűjtők öregbítik munkáit.

„Kísérletező és megújuló látásmód eredményeként az üvegfestés irányába fordultam. Annak technikai újításában így egyéni rám jellemző karakterek jelennek meg képeim. Az érdeklődésem tovább sarkall, sokoldalúságomat bizonyítja, hogy porcelán-kerámia irányában is tökélyre fejlesztettem az előző technikát, erőteljes megjelenést kölcsönözve a képeimnek. Festői látásmódom sokrétű, szinte minden technikában szívesen alkotok. Nagyméretű tábla képeim szállodák és éttermek falait díszítik. Vállalkozó szellemiségem létrehozta a HOTEL ENTERIŐR néven futó projektemet, és ennek köszönhetően számos hotel köszönheti tehetségemet. Galériák, cégek, magán személyek megrendeléseinek teszek eleget. Közel negyven éves szakmai alkotói múltam alapozza meg a jövő alkotásait. További munkák létrehozása termékeny, sokoldalú művészi tevékenységemet jellemzik. Tanulmányútjaim: Róma, Párizs, Verona, Padova, Firenze, Bécs, Pisa, Velence, Luzern, Dobrin, Vatikán

30 éve szabadfoglalkozású képző- és iparművészként élem napjaim, kortárs művészként, szerteágazó technikák birtokában készítem munkáimat - írja Radnai Zoltán önmagáról a honlapján. A modern absztrakt festményektől, tájképek, tűzzománc képek, plasztikázott festett üvegképek tárházáig, a megrendelők elvárásainak, megfelelve hozom létre műtermeimben alkotásaimat. Szállodák, hotelek, éttermek és otthonok enteriőrjei számos megbízásainak tettem eleget. Festmények létrehozásában nagy szerepet játszik saját galériám, ahol lehetőség nyílik megvásárlásaikra. Kortárs festőként tájképek, modern absztrakt képek, tűzzománc képek plasztikázott üveg képek kerülnek ki galériámból és így szerves része lesz mindennapjainknak."

Galéria (21 kép)

Összes kép letöltése