Színházi évadnyitó: Még magasabbra emeljük a lécet a 2022/23-as évadban

Vissza a címlapra
Színházi évadnyitó: Még magasabbra emeljük a lécet a 2022/23-as évadban

2022. augusztus 23-án az évadnyitó társulati üléssel hivatalosan is útjára indult a 2022/23-as színházi évad a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban. (Fotók: ifj. Háry Péter)

Az évadnyitó társulati ülés rövid visszatekintéssel indult: az idei nyár elsődlegesen a pihenésről szólt az egész színház számára, néhány vendégszereplésre azért igent mondtak. "A társulat járt Szarvason, illetve Szigligeten, színházunk balett-tagozata, a Kecskemét City Balett, valamint Hajdú Melinda színművész pedig Szegeden, és büszkén mondhatom, mindhárom helyszínen nagy sikerrel szerepeltünk. A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon való szereplésünk az Elisabeth musicallel egyszerűen lenyűgöző volt. Több mint hatezer embert bűvöltünk el, az előadást jelenleg harmincötezer néző látta, ami fantasztikus. Hiszem és vallom, hogy ma a mi társulatunk a legjobbak között van Magyarországon" - idézte fel Cseke Péter, a színház igazgatója.

További fontos pillanat volt a nyár folyamán, hogy az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából augusztus 19-én állami elismeréseket vehetett át a társulat négy tagja: Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Sipos Imre, a Kecskeméti Nemzeti Színház prózai tagozatának vezetője, továbbá Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Aradi Imre színművész, Arató Andrea súgó, illetve Kovács Menyhért lakatos.

A 2022/2023-as évad a szokásokhoz híven új mottót kapott, a Petőfi-emlékév apropóján: „A színpad célja nagy, A színpad célja szent" - ezen sorokat Petőfi Sándor írta 1843-ban, amikor Kecskeméten vándorszínészként tevékenykedett. A teátrum büszke rá, hogy a költő több szállal kötődött a színművészethez, többek között ezért esett a választás erre az idézetre, amely az egész évadban motiválja majd a társulatot.

A vezetőséget érintő kérdéseknek két kiemelten fontos momentuma van idén, amelyeket a direktor úr jelentett be kedd délelőtt: "Az önkormányzat további öt évre szóló pályázatot írt ki, és mivel az enyém január 31-én lejár, úgy döntöttem, újra indulok az igazgatói posztért. Továbbá Pataki András, aki eddig művészeti tanácsadóként volt jelen a Kecskeméti Nemzeti Színházban, a 2022/2023-as évaddal kezdődően művészeti vezetővé lép elő."

Az új évadban társulati tagként üdvözölhetik a nézők Kovács Gyopárt, de számos kiváló vendégművész is érkezik Kecskemétre: Polyák Lilla, Hűvösvölgyi Ildikó, Szerednyey Béla, Csernák János, Ruszina Szabolcs, Adorjáni Bálint, Varga Zoltán, Juhász Levente, valamint Mechle Krisztián.

Szente Vajk főrendező ugyancsak köszöntötte a társulatot az évadkezdés kapcsán.

"Tavaly szeptemberben felhívtam rá a figyelmet, hogy a jubileumi évadra való tekintettel a színház összes dolgozójának megsokszorozott erővel kell majd dolgoznia. Most, hogy már láttuk, mi ennek az eredménye, kijelenthetjük: megérte. Ugyanakkor abban biztos vagyok, hogy ezentúl sem lesz másként. Nem dőlünk hátra, még magasabbra emeljük a lécet" - ígérte.

"Az új évad a Kőszívű musicallel indul, amely kiváló folytatása lesz az Elisabethnek, mert bár merőben más típusú mű, amely sokkal erősebb magyar vonatkozással rendelkezik, a kor, amelyben játszódik, nagyon is hasonlít. Az Elisabethtel felvett fordulatszámot, fantáziavilágot tehát ilyen értelemben tovább tudjuk vinni, emocionális erejében pedig a Kőszívű talán fölé is emelkedik majd. Nagy öröm számomra, hogy Polyák Lilla visszatér a kecskeméti színházba és boldog vagyok, amiért Märcz Fruzsina játszik majd vele kettős szereposztásban. Baradlay Ödönként köszönthetjük az előadásban a musical zeneszerzőjét, Juhász Leventét, ráadásul társulatunk egyik új tagját, Kovács Gyopárt is láthatja majd a közönség az előadásban" - vetítette előre.

"Idén is nagy hangsúlyt fektetünk és rendkívül komolyan vesszük a gyermekelőadásokat, a december 31-ei bemutatóval pedig boldogan térünk vissza a színház egy régi hagyományához: újra prózai előadást, méghozzá vígjátékot láthat majd a közönség zenés helyett" - tette hozzá Szente Vajk.

A zenés műfajok ebben az évadban is hangsúlyos, szerves részét képezik a Kecskeméti Nemzeti Színház repertoárjának - musical, operett és opera egyaránt szerepel a bemutatók között. Károly Kati zenei vezetőre és a teljes zenei tagozatra tehát idén is óriási feladat hárul.

"Minden évad, minden számunkra még ismeretlen mű egy rejtvény. Idén is izgalmas, hogy sikerül-e közösen, együtt megfejteni egy-egy zenés művet, és úgy interpretálnunk, hogy a nézőink a lehető leghitelesebb formában láthassák és hallhassák azt. Belső igényünk a fejlődés, ennek lehetőségét az új évad próbaidőszakai magukban hordozzák: elmélyülünk különböző zenei stílusokban, formákban, előadásmódokban" - összegezte Károly Kati.

A Kecskemét City Balett, a teátrum balett-tagozata immáron tizedik évadát kezdi meg, és az elmúlt évekhez hasonlóan idén is önálló bemutatóval kápráztatja el a táncművészet rajongóit. Barta Dóra, a KCB művészeti vezetője többek közt erről beszélt:

"E kerek évforduló kiváló lehetőséget ad mind a visszatekintésre, mind pedig újdonságok megjelenésére. Nagysikerű előadásaink, a LOTUS projekt és a Szárnyalás rangos vendégjátékokon (Győri Nemzeti Színház, Nemzeti Táncszínház) vehet részt az elkövetkező hetekben, míg itthon, Kecskeméten a Hattyú című új bemutató lesz látható januártól a Kelemen László Kamaraszínházban. Ezt a jubileumi produkciót drámai fordulatokkal és lírai humorral teli történet, lenyűgöző látvány, valamint izgalmas zenei világ jellemzi majd. Az idei évre tervezett további programjaink között szerepel az évek óta igen népszerű nyílt nap ismételt megrendezése és lehetőség szerint egy exkluzív ünnepi balettgála is."

Sipos Imre, a prózai tagozat vezetője pedig a kultúra szerepét emelte ki a mindennapokat átható kihívások közepette.

"Szép, ünnepi évadot zártunk két hónapja, s most nem más a feladatunk, minthogy egy hasonlóan magas színvonalú, szakmai és közönségsikerekben bővelkedő újabb évadnak vágjunk neki. A közelmúlt történései, a szomszédunkban zajló háború, a minket ért gazdasági, természeti nehézségek, a családjaink mindennapjait megnehezítő változások állandó kérdéseket tesznek fel mindannyiunknak, amelyek közül a ‘Hogyan lesz holnap?' a mi életünkben talán még sosem volt ennyire nehezen megválaszolható. Nekünk, alkotó művészeknek most még érzékenyebben, a környezetünkkel együtt lélegezve kell az élet egyetemes kérdéseire keresni a válaszokat, és segíteni a nehéz hétköznapokban felénk forduló embertársainknak, közönségünknek, hogy akik ellátogatnak hozzánk, azoknak segíthessünk a művészetből merítkezve megtalálni a mindennapok kérdéseire a választ. Együtt könnyebb lesz, együtt felülkerekedhetünk minden nehézségen" - hangsúlyozta Sipos Imre.

A teljes 2022/23-as évad a megszokott játszóhelyeken: a nagyszínházban, a Kelemen László Kamaraszínházban és a Ruszt József Stúdiószínházban zajlik majd. Felnőtt nagyszínházi bérletek már 10.500 Forinttól kaphatók.

A KECSKEMÉTI NEMZETI SZÍNHÁZ 2022/23-AS REPERTOÁRJA