Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház online közvetítés‎: A beszélő köntös

Vissza a címlapra
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház online közvetítés‎: A beszélő köntös

Ha kedd, akkor Kecskemét címmel indított előadásközvetítő sorozatot a vírusjárvány tavaszi, első hullámában a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. Most pedig újra online közvetítenek: 2020. december 28-án, hétfőn a tavalyi évad népszerű musical-jét, A beszélő köntöst láthatják az érdeklődők a színház közösségi oldalán.

A közvetítés az alábbi linkeken tekinthető majd meg ingyenesen, kizárólag 2020. december 28-án, hétfőn 19 órakor:

1. felvonás   

2. felvonás

Juhász Levente - Galambos Attila - Szente Vajk: A beszélő köntös musical

Mikszáth Kálmán regényéből

Bolondok azok a városok, melyek arról panaszkodnak: „Sokat szenvedtünk; nálunk száz vagy kétszáz évig lakott a török." Azok a helyek szenvedtek igazán, ahol se török nem lakott, se labanc, se kuruc, s a magok emberségéből éldegéltek, mint például Kecskemét, mert ahol a hadviselő felekből ott tartózkodék az egyik, ott csak egyik dominált, sarcolt, s a többiek oda se mertek szagolni, de ahol az egyik sem lakott, oda mind a három eljárt epret szedni.

Egy nap a budai pasának szottyant kedve egy kis élésre vagy pénzre: „Nosza fiam, Dervis bég, írj a kecskeméti bírónak!" S ment nyomban a levél, melynek ékes stílusából nem hiányzott a „Fejetekkel jádzotok"...

Kecskemét 650. jubileumát Szente Vajk regényadaptációjával ünnepelte a teátrum, amelynek feldolgozása új nézőpontba helyezte a 16. századi Kecskemétet. A rendező, Juhász Levente zeneszerzővel együtt, új stílust teremtett regény-musicalével. A színház Facebook oldalán tavasszal indított szavazás alapján, a közönség 96 százaléka kérte, hogy kerüljön az online közvetítések közé a városmarketing-díjat is eredményező produkció.