Hagyományok útjain két keréken – Kiállításmegnyitó a Kápolna Galériában

Vissza a címlapra
Hagyományok útjain két keréken – Kiállításmegnyitó a Kápolna Galériában

A Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek - Nemzetközi Kerámia Stúdió várja az érdeklődőket Domonkos László fazekasmester HAGYOMÁNYOK ÚTJAIN KÉT KERÉKEN című kiállításának megnyitójára.

Megnyitó: 2024. június 20., csütörtök 17 óra

A kiállítást megnyitja: Kontor Enikő keramikusművész

A kiállítás megtekinthető: 2024. július 6-ig, keddtől szombatig, 14 órától 18 óráig a Kápolna Galériában (6000 Kecskemét, Kápolna u. 13.)

Domonkos László a kortárs magyar népi fazekasművészet hiteles, kiemelkedő képviselőjeként a magyarszombatfai fazekas hagyományok alapján készíti funkcionális tárgyait. Geszler Mária keramikusművész tanítványaként kezdte pályafutását, munkásságára nagy hatással volt a 70-es években népszerűvé vált táncházmozgalom, amelyben aktívan részt vett saját tájegységén végzett kutatásaival. 1978-ban elnyeri a Népművészet Ifjú Mestere címet, melyet a Parlamentben vesz át. Meghívást kap az akkor még Kecskeméti Kerámia Kísérleti Stúdióba, ahol számos neves hazai és külföldi keramikussal ismerkedik meg.

1983-ban Angliában a raffordi kerámiafesztiválon tart bemutatót, Ausztriában művésztelepen, majd Görögországban dolgozik meghívásra. Autentikus mestere, folytatója egy évezredes szakma hagyományainak, mindent tud az általa szeretett Őrség fazekasságáról. Elmúlik 50 éves mire beadja pályázatát a XII. Mezőtúri Fazekas Triennáléra - kizsűrizik. Domonkos László munkái, fali ékké átlényegített, de meghatározó formai elemeket megőrző cserépkulacsai a hagyományok tiszteletét szimbolizálják.

Kávés, teás kannái rusztikus megfogalmazásukkal, erős plasztikájukkal a múlt századi edények karakterét viszik tovább. Ivókupái, kancsói egyszerűsége, arányainak szépsége, funkciójuk tökéletessége, mázaik újdonsága, a korszerű útkeresés sikeres példái. Hosszú füles edényei, az önálló míves dizájn szintjén állnak, a kiindulópontként szolgáló német import kőedény palackok formavilágát egyedi esztétikai tárggyá emelik. A mai konyhában is használható főző, sütő, tálaló edényei az asztalon egy XIX. századi nagygazda esküvőjét vizionálják, azonban új arányokban, funkcióban és minőségben. Domonkos László az ország legjobb korongos mestere, Múzeumi éjszakák, fesztiválok kiemelkedő szereplője.

Galéria (6 kép)

Összes kép letöltése