Az Ég tartja a Földet - Erzsébet, a szerelem szentje című musical bemutatója Kecskeméten

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház 2023. szeptember 21-én, a magyar dráma napján mutatta be Az Ég tartja a Földet című előadást, amely a Margitszigeti Színházban szeptember elején nagy sikert aratott. A musicalt Cseke Péter rendezte. (Fotó: MTI/Ujvári Sándor)
Lezsák Sándor szövegkönyv és dalszövegíró, Szikora Robert zeneszerző, Zsuffa Tünde író és Cseke Péter a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója, rendező, komoly feladatra vállalkozott, amikor Zsuffa Tünde az Ég tartja a Földet című - Árpád-házi Szent Erzsébet életéről szóló - regényét színpadra vitte.
A világ legismertebb magyar szentjét négyéves korában, hatalmi érdekek szakították el családjától - apjától, II. Andrástól és anyjától Merániai Gertrúdtól -, ám tragédiákkal övezett élete nem kérgesítette meg a szívét idegenben, a rideg türingiai udvarban. Mivel a királylány német földön nőtt fel, Türingiai Erzsébetként ismeri a világ, személyét nem kötik össze hazánkkal. A musical alkotói csapatának a célja pedig éppen az volt a kereszténység értékei és a magyar történelmi múlt hangsúlyozása mellett, hogy Magyarországon is felfedezzük és felemeljük a legismertebb szentet, akik a szegények és a betegek oltalmazója lett. Erzsébet nem csupán a középkor szentje, akit oltárokra festettek fel, hanem alakja kézzel fogható, életvitele, nyitottsága, modern gondolkodása, szerelme a férje iránt, rajongása a gyerekeiért, őszinte, fájdalmas gyásza az özvegységben, töretlen hite mind-mind arra inspirálta a szerzőket, hogy bebizonyítsák, egy hús-vér nőről van szó, aki minden korban „megállja" a helyét.
Szent Erzsébet életútjának üzenete a mai kor emberének is szól: nem tűrni a hamisságot és az igaztalanságot, segíteni az elesettet, járványok, természeti katasztrófák, éhínség idején is gyakorolni a cselekvő szeretetet. Nem csupán az erkölcsi értékek kerülnek előtérbe, hanem a lovagi kor és a keresztes hadjáratok korszakát is megismerhetik a nézők, miközben trónviszályok, gyilkosságok, kálváriák szövevényén át rajzolódik ki Erzsébet legendás portréja, akinek hite és bátorító szavai bátyjának, a későbbi IV. Béla királynak erőt ad a tatárok dúlta ország újjáépítésében.
- Erzsébet Bori Réka
- Lajos Koltai-Nagy Balázs
- Walter lovag Buch Tibor
- II. András Sipos Imre
- Gertrúd Szabó Dorottya
- Zsófia Märcz Fruzsina
- Hermann gróf Szerednyey BélaPál Attila
- Magister Konrád Ferencz Bálint
- Guda Szegvári Júlia
- Izolda Hajdú Melinda
- Waltraud Kovács Gyopár
- Volker Orth Péter
- Béla Varga-Huszti Máté
- Albert mester Aradi Imre
- Henrik Mechle Christian
- Godehard Lakatos Máté
- Vincentius Pál AttilaSipos Áron
- IX. Gergely Sirkó László
- Frigyes császár Körtvélyessy Zsolt
- Koldus Körtvélyessy Zsolt
- kis Erzsébet Cserháti-Szalontay LilienVarnyú Szonja Gabriella
- kis Guda Varnyú Szonja GabriellaBerkecz Petra
- kis Lajos Varga ÁronKiss-Berdó Marcell
- kis Hermann Marosi DávidDinka Botond
- kis Ágnes Csicsirkó HannaCserháti-Szalontay Lilien
- kis Zsófia Csicsirkó HannaCserháti-Szalontay Lilien
- kis Béla Krémer MátéDongó Máté
- kis Gertrúd Horváth-Kenderes Annabella
- rendező Cseke Péter
- díszlettervező Szendrényi Éva
- jelmeztervező Berzsenyi Krisztina
- zenei vezető Károly Kati
- koreográfus Túri Lajos Péter
- fénytervező Madarász (Madár) János
- zenei munkatárs Drucker PéterIván Sára
- koreográfus-asszisztens Raj Martin
- hangszerelés Kiss Gábor
- súgó Ba Éva
- ügyelő Domján SándorCsitári Tamás
- rendezőasszisztens Konyári TamásHűbér Tünde