A Kápolna Galéria új kiállítása: Lepel
A Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek - Nemzetközi Kerámia Stúdió „Lepel" című kiállítását 2023. augusztus 24-én, csütörtökön 17 órakor nyitja meg Radics Jakab Zsombor újságíró.
Az emberi testet elfedő lepel a bűnbeesés pillanatától kíséri az emberiséget. Azóta is minden embert, életétől egészen a haláláig.
A lepellel fedett, vagy „leplezetlenül", vagyis fedetlenül megmutatni kívánt test, az egyik legérdekesebb kifejezési eszköz a művészetben. A meztelenség, az Isten által megteremtett emberi test ábrázolása egyidős az emberiséggel, sok értelmezés, asszociáció kapcsolódóik hozzá.
A kiállítás a létezés nehézségeit, küzdelmeit és örömeit mutatja be a különböző anyagminőségben megmunkált kerámia-szobrok által. A kiállított tárgyakon nyomon követhetjük az emberi lélek árnyalatait, és a műveket létrehozó művészek által kifejezni kívánt gondolatokat és érzéseket.
A kiállítás megtekinthető: 2023. szeptember 9-ig, hétfőtől szombatig, 10 és 18 óra között a Kápolna Galériában.