Bejelentés érkezett a rendőrségre 2023. október 5-én délelőtt arról, hogy az egyik kiskunfélegyházi drogériában egy nő több terméket megpróbált eltulajdonítani. A tolvaj a kosara helyett a táskájába pakolta a termékeket: samponokat, balzsamot és parfümöt zsákmányolt. Az eladók azonban észrevették, hogy rosszban sántikál, ezért az irodába vezették átbeszélni a történteket.
Az asszony visszaadta az ellopott holmik egy részét, mégis úgy gondolta, hogy egy párat megtart belőlük és inkább meglép. Ám hiába húzott nyúlcipőt, a dolgozók résen voltak és a nyomába eredtek. A tolvajt sikerült megállítani a bejáratnál, de úgy tűnt mindenre elszánt a táskájában maradt pár termékért, dulakodásba kezdett az alkalmazottakkal és egyikük karját meg is harapta.
Végül több vásárló is a dolgozók segítségére sietett és idő közben a rendőrök is hírt szereztek az esetről, akik gyorsan a helyszínre vonultak, majd intézkedtek az agresszív nővel.
A nyomozás során kiderült, hogy nem ez volt az első eset, hogy az asszony lopott. Két héttel korábban szintén ebben az üzletben járt és akkor sikereresen meglovasított több terméket közel 50 ezer forint értékben.
A 36 éves helybélit 2023. október 18-án elfogták és őrizetbe vették. Rablásért és lopásért hallgatták ki a település nyomozói, majd kezdeményezték letartóztatását. Az ügy vizsgálatát a napokban befejezték és a nyomozás során keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.