Letartóztatták a garázdasággal és súlyos testi sértéssel gyanúsított férfit

Vissza a címlapra
Letartóztatták a garázdasággal és súlyos testi sértéssel gyanúsított férfit

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a 27 éves férfinak, aki a gyanú szerint rövid időn belül kétszer is verekedett - egyik alkalommal ismerőseivel. (Fotó: pixabay)

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2020. június 3-án a reggeli órákban Tiszaalpáron, összeszólalkozott két számára ismeretlen férfivel, majd a szóváltás után az egyik sértettet a nála lévő magnóval úgy megütötte, hogy 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A gyanúsított a menekülés közben ráütött a sértett ott parkoló gépkocsijának ablaküvegére is.

A nyomozóhatág továbbá azzal is gyanúsítja a férfit, hogy 2020. július 10-én egy gépkocsiban - szóváltásba keveredett 2 ismerősével. Miután a gépjárművel megálltak továbbra is szidalmazta a vele együtt utazó ismerőseit, majd az egyikük felé rúgott és ököllel arcon ütötte őt. A gyanúsított és a sértett ekkor egymásnak estek és a földön birkóztak. A velük együtt utazó ismerősük vetett véget a dulakodásnak. A bántalmazott férfi 8 napon túl gyógyuló, orrcsont törést szenvedett el. Ezt követően a gyanúsított a gépkocsival megpróbált elmeneküli, azonban ebben megakadályozták.

A járásbíróság a büntetett előéletű gyanúsított letartóztatását a bűnismétlés megakadályozása miatt rendelte el.

A végzést az ügyészség tudomásul vette, a gyanúsított és annak védője fellebbezést jelentett be, amit a Kecskeméti Törvényszék bírál el.

Kecskeméti Törvényszék Sajóosztálya