Ismeretlen autó, ismert cigarettamárkák – 16 milliós cigarettafogás Bács-Kiskunban

Vissza a címlapra
Ismeretlen autó, ismert cigarettamárkák – 16 milliós cigarettafogás Bács-Kiskunban

Vendéglátóhelyek ellenőrzése közben bukkantak egy hátrahagyott szerb furgonra, amely több ezer doboz zárjegy nélküli cigarettát rejtett.

Ártatlannak tűnő vendéglátóhelyi ellenőrzéssel indult, de végül több mint 16 millió forint értékű csempészáru lefoglalásával végződött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának akciója a napokban.

A pénzügyőrök kiskereskedelmi egységeket és vendéglátóhelyeket ellenőriztek a vármegyében, amikor az egyik helyszín parkolójában egy magára hagyott, szerb rendszámú furgonra lettek figyelmesek. A vendéglátóhely üzemeltetője elmondta, nem tudja, kié a jármű, és azt sem, ki és mikor hagyta ott.

m0922kep.jpgA járőröknek a látvány már gyanús volt: a szélvédőn keresztül nagyméretű kartondobozok látszottak a raktérben, a dobozok címkéin jól ismert cigarettamárkák nevével. Az egyik megsérült dobozon keresztül maga a dohánytermék is kivehető volt.

A pénzügyőrök nem kockáztattak: a helyszínre hívták a NAV Bács-Kiskun Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának négylábú munkatársát, Larát. A cigaretta-, kábítószer- és bankjegykeresésre kiképzett szolgálati kutya alaposan körbeszaglászta az autót, majd a raktérajtónál egyértelmű jelzést adott.

A furgon tulajdonosát az ellenőrzés ideje alatt nem sikerült felkutatni. A hatályos szabályok szerint ezért az autót hatósági tanúk jelenlétében, zárszakértő bevonásával nyitották fel.

Ami ezután előkerült, minden várakozást felülmúlt: a raktérben összesen 6500 doboz magyar zárjegy nélküli cigaretta és 3500 euró készpénz lapult.

A NAV munkatársai a több mint 16 millió forint piaci értékű dohányterméket és a készpénzt is lefoglalták, a járművet pedig elszállították.

Az ügyben jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás bűncselekménye miatt indult eljárás. A hatóság most azt vizsgálja, kihez köthető a szerb furgon és a benne talált hatalmas szállítmány.