Hét nap - 11 eltiltott sofőr
Bács-Kiskun megyében egy hét alatt majdnem tucatnyi sofőr ellen indítottak büntetőeljárást a májusban életbe lépett járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.
A gépjárművezetéstől eltiltott sofőrök közlekedésben való részvétele fokozott veszélyt jelent a szabálykövető járművezetők és gyalogosok részére. Ők már korábban súlyosan vétettek a közlekedési szabályok ellen, illetve az sem ritka, hogy az eltiltás ideje alatt újabb közlekedési jogsértést - esetleg balesetet - okoznak.
A vezetéstől való eltiltás egy szankció a közlekedési normák és szabályok megsértőivel szemben, amit leggyakrabban ittas járművezetéssel, baleset okozásával, valamilyen súlyos szabályszegéssel vagy az előéleti büntetőpontok halmozásával lehet elérni. A hatóságok így próbálják távol tartani a forgalomtól a közlekedőre veszélyt jelentő sofőröket. Ráadásul a vezetői engedély visszaszerzésének érdekében utánképzésen kell megjelenni, amely jogkövető magatartás tanúsítására ösztönöz.
A törvény hatályba lépését követő első hétben - azaz május 14-e és 21-e között - Bács-Kiskun megyében tizenegy eltiltott járművezetővel szemben kezdeményeztek a közlekedésrendészet munkatársai büntetőeljárást.