Házakat fosztogatott a 27 éves férfi
A jánoshalmi rendőrök őrizetbe vettek egy 27 éves férfit, aki öt vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítható. Volt egy társa is, aki az egyik esetben segítséget nyújtott az elkövetéshez. Őt már korábban kihallgatták.
A gyanú szerint egy 24 éves jánoshalmi lakos 2023. szeptember 21-én délután a kerítésen keresztül bemászott egy ingatlanra, és a nyitott házból közel 800 ezer forintnyi értéket tulajdonított el.
Tévé, laptop, fűkasza volt a zsákmánya, illetve elvitt egy bőröndöt is, ami teli volt ruhával. A nyomozók alig fél nap alatt eljutottak a feltételezett tetteshez, és az eltűnt tárgyak jelentős részét lefoglalták.
Erről az esetről korábban már beszámoltunk, ahol leírtuk, hogy az ügyben a rendőrök tovább vizsgálódtak, és kiderült, nem alaptalanul. A férfinek volt egy bűntársa, egy 27 éves helybéli, akit a Jánoshalmi Rendőrőrs munkatársai 2023. november 15-én őrizetbe vettek.
Az idősebb bűnelkövető ugyanis további három lopással gyanúsítható. Október 11-én egy udvarról baromfit, ereszcsatornát, fémtárgyakat, autóalkatrészeket emelt el, öt nappal később pedig egy házból pénzt, láncfűrészt, egy másik helyről pedig többek között tévét, hangfalat tulajdonított el.
A nyomozók kezdeményezték a lopásokkal gyanúsítható 27 éves férfi letartóztatását. Fiatalabb társa - aki csak az első bűncselekmény végrehajtásában segített - a továbbiakban is szabadlábon védekezhet.