Szabadlábon maradhat az elmaradt párizsi utazást szervező tanárnő

Vissza a címlapra

Másodfokon a Kecskeméti Törvényszék is helybenhagyta azt a korábbi döntést, hogy szabadlábon védekezhet az a 46 éves tanárnőt, aki a gyanú szerint 130 embert csapott be egy párizsi út meséjével, összesen 6 millió forinttal - értesült erről a keol.hu

Korábban megírtuk, hogy hiába kezdeményezték a rendőrök, illetve a kecskeméti ügyészek a tanárnő előzetes letartóztatását november 23-án a nyomozási bírónál. Ő ugyanis nem látta indokoltnak a tanárnő előzetes letartóztatását. Az indoklás szerint az előzetes letartóztatás három feltétele közül - a bűnismétlés, a szökés-elrejtőzés veszélye, illetve a tanúk befolyásolása - egyik sem feltételezhető.

A döntést követően azonnal szabadlábra helyezték a korábban a rendőrség által őrizetbe vett tanárnőt. Az ügyészség azonban fellebbezett, ezért másodfokon a Kecskeméti Törvényszéknek is határoznia kellett az előzetes letartóztatásról. A döntés megerősítette a kecskeméti nyomozási bíró végzését, azaz továbbra is szabadlábon védekezhet a gyanúsított.

A nő ügyvédje úgy nyilatkozott november 25-én az RTL Klub híradójának, hogy mindössze öten tettek addig feljelentést a 130 károsultból. Elképzelhető, hogy akkor még ez így volt, azonban a keol.hu nem hivatalos információi szerint azóta is folyamatosan jelentkeznek a rendőrségen a károsultak.