Zrínyi 150 – Márton-napi lámpás felvonulás a jubileumi tanévben

Vissza a címlapra
Zrínyi 150 – Márton-napi lámpás felvonulás a jubileumi tanévben

A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola idén ünnepli fennállásának 150. évfordulóját, hiszen az intézmény elődje, a Polgári Leányiskola 1875-ben kezdte meg működését. A jubileumi tanév számos különleges eseménnyel teszi emlékezetessé az iskola közössége számára ezt a különleges évet.

Ezek közé tartozott a Márton-napi lámpás felvonulás is, amelyet az iskola „Zrínyi 150" programsorozatának részeként rendeztek meg. Az első évfolyamos, németet tanuló kisdiákok kedves, meghitt hangulatú színjátékkal mutatták be Szent Márton történetét, majd a közös éneklés után megkezdődött a felvonulás.

A gyerekek saját készítésű lámpásaikkal vonultak végig az iskola udvarán, ezzel emlékezve Szent Márton jótetteire és segítőkészségére. A program végén Tóth Lászlóné igazgató hívta meg a résztvevőket egy igazi Márton-napi lakomára - libazsíros kenyér és jókedv várta a kis lámpások menetét.

A rendezvény nemcsak a hagyományok ápolását szolgálta, hanem méltó módon idézte fel az iskola másfél évszázados közösségformáló erejét, azt a szellemiséget, amely 1875 óta nemzedékeket nevel a tudás, az együttműködés és az emberi jóság jegyében.

l1112kep08.jpg