XV. Városi Civil Fórum Kecskeméten
A civil közösségek, valamint a nemzet mint közösség fontosságát hangsúlyozta a határon túli autonómiaügyek egyeztetéséért felelős miniszterelnöki megbízott 2020. március 3-án, kedden a kecskeméti megyeházán, a XV. Városi Civil Fórumon. Szili Katalin közölte, 21. századi együttműködésre kell törekedni az Európai Unión belül a nemzeti régiókban.
A Városi Civil Kerekasztalt, illetve a fórum résztvevőit elsőként Engert Jakabné, Kecskemét alpolgármestere köszöntötte, majd őt követte Gaál József alpolgármester és dr. Mák Kornél, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke.
Előadásában Szili Katalin a nemzeti összetartozás évéhez kapcsolódóan a Székely Nemzeti Tanács által a nemzeti régiók védelméért indított európai polgári kezdeményezésről beszélt, illetve a támogatására kérte a jelenlévőket.
A miniszterelnöki megbízottszerint a 21. század a magyaroknak lehetőséget ad a nemzeti szolidaritás, a közösséghez tartozás megélésére.
Úgy vélekedett: 21. századi együttműködésre kell törekedni a nemzeti régiókban, és olyan együttműködést kell teremteni, amely megmutatja, hogyan lehet a közösségeket megtartani és az identitásukat megőrizni Európában.
Hozzátette: ezen célok elérésében fontos szerepet tölthetnek be a közjó szolgálatában álló civil szervezetek is.
Szili Katalin szólt arról a mintegy ötvenmillió emberről, akit nemzeti kisebbségként tartanak számon Európában. Közölte, ők a saját szülőföldjükön szeretnék megőrizni az identitásukat, kultúrájukat és használni saját nyelvüket, ám az uniónak - úgy tűnik - nem annyira fontosak,mint az afrikai származású emberek alapvető jogai.
A nemzetiségi kisebbségek ügye nem belügy, nem magyar ügy, hanem európai uniós ügy - hangoztatta a politikus.
A program folytatásában a Városi Civil Kerekasztal és a szakmai kerekasztalok számoltak be 2019. évi munkájukról, új delegáltakat választottak, és ismertették a kerekasztal 2020. évi terveit is.
(keol.hu / MTI)