Vérükkel segítettek a BÁCSVÍZ munkatársai

Immár 31. alkalommal került sor „Bácsvizes" véradásra az Izsáki úti központi irodaházban 2025. április 7-én, hétfőn.
A BÁCSVÍZ Zrt. vezetése számára a magas színvonalú víz- és csatornaszolgáltatás, valamint az egyéb szakmai tevékenységek mellett rendkívül fontos a társadalmi szerepvállalás is. Ennek keretében több éve szerveznek önkéntes véradó napokat a társaság Izsáki úti központjában, ahova ilyenkor a külső telephelyekről is várják a kollégákat. A cég több elismerést is kapott az utóbbi években ezért a társadalmi tevékenységért. A BÁCSVÍZ Zrt. idei első, összességében 31. véradását 2025. április 7-én tartották meg.
A Magyar Vöröskereszttel közös szervezésben, 2008 februárjában történt az első BÁCSVÍZ-es véradás. Azóta már 31 alkalommal adtak vért, és alkalmanként átlagosan nyolcvan-kilencvenen álltak a jó ügy mellé. A BÁCSVÍZ Zrt-t 2013-ban a Véradóbarát munkahely címmel tüntették ki, a cég több munkatársa pedig a Bács-Kiskun Megyei Vöröskereszt elismerésében részesült kiemelkedő véradói tevékenységéért.
Egy-egy donortól ezúttal is négy és fél deciliter vért vettek le. Ez a mennyiség három alkotórészével, a plazmával, a trombocitával és a vörösvérsejtekkel három ember életét mentheti meg.