Vasárnap délután Kecskeméten: Szívünk Napja 2023

Kecskemét, Deák Ferenc tér, a Nagytemplom és a Malom közötti sétáló utcán, 2023. szeptember 24-én, 15-18 óráig programok az egészség jegyében.
SZÍVÜNK NAPJA - a Szív Világnapja
A Szív Világszövetsége (WHF) kezdeményezésére 2000 óta a világon mindenütt egyszerre rendezik meg a Szívünk Napját, melyhez hazánk az első évtől kezdve csatlakozott. Alapítványaink és szakembereink minden évben szeptember végén, a Szívünk Napján hívják fel a figyelmet a szív és érrendszeri megbetegedések kiemelkedő gyakoriságára, a mindennapi életben is megvalósítható megelőzési módszerekre.
Hazánkban a szív- és érrendszeri betegségek jelentik a legjelentősebb halálozási és megbetegedési kockázatot. A szív és érrendszeri betegségek több áldozatot szednek Magyarországon, mint valamennyi más betegség, baleset és más halálok együttesen. A szív és érrendszeri betegségek jelentős része megelőzhető, elsősorban egészségesebb életmóddal, valamint rendszeres szűrővizsgálatokkal.
A Szívünk Napján az életmódváltást szeretnénk népszerűsíteni - több mozgást, a dohányzás elhagyását, egészségesebb táplálkozást - hitelesen, megalapozottan, közérthetően.
Kecskeméten is, immáron 25 éves múltra tekint vissza a Szívünk Napja egészségmegőrző családi rendezvény, melyet hagyományosan, minden év szeptemberének utolsó vasárnapján Kecskemét Főtéren bonyolítunk le.
A nagyszabású családi, egészségmegőrző rendezvény programjában a kardiovaszkuláris szűrővizsgálatokon kívül megtalálhatóak lesznek a kardiológiához kapcsolódó interaktív és szórakoztató programok is.
A rendezvény fő szervezője az Alapítvány a szívbetegekért a szívinfarktus megelőzésére, a Bács-Kiskun Megyei Kórházért Alapítvány a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház.
A program 2023. szeptember 24-én, vasárnap 14.45 órától 18.00 óráig tart, Kecskemét Főterén a Szent István szobor (Nagytemplom) és a Malom közötti sétálóutcán.
Program:
• Séta az egészségünkért a Rákóczi úton a Főtérig 14.45-től
• Szűrővizsgálatok:
- Vérnyomás-, vércukor-, koleszterin-, testzsír-mérés
- Egyéni szív és érrendszeri kockázat meghatározás
- Orvosi tanácsadás
• Életmód-tanácsadás, egészségmegőrzés, táplálkozás, étrendi dietetikusok segítségével
• Alapszintű újraélesztési ismeretek bemutató az SBO munkatársaival
• Közös torna - gyógytornászaink közreműködésével
• Aero Fit Dance - bemutató
• Gyógyító Bocsok foglalkozás-gyereksátor