Városföldig kerékpároztak a IUSTITIA Egyesület bringásai

Vissza a címlapra
Városföldig kerékpároztak a IUSTITIA Egyesület bringásai

Ezúttal Városföld értékeivel, a helyiek büszkeségeivel ismerkedtek a IUSTITIA Egyesület bringásai 2025. április 12-én, szombaton.

Kecskemét főtéren gyülekezett a nagyszámú lelkes csapat, akiket Kánisz János veterán kerékpározó Garai Gábor versével lelkesített. Majd a várost elhagyva, a Mercedes gyár melletti kerékpárúton tekerve jutottak el a Dózsa lakótelepre.

A megérkezést követően Abonyi Roland polgármester köszöntötte a közösséget. Itt Hajagos Csaba történész, Városföld alpolgármestere ismertette a hely kialakulását, fejlődését, a vadásztársaság életéről pedig a kopjafa előtt kaptak értéke információkat.

Ezt követően ismét nyeregbe pattantak, és továbbtekertek a Fenyvesi Farmhoz. Itt kellemes meglepetésként vendégváró falatokkal fogadták őket: helyben nevelt állatok húsából készült kolbász, zsíros deszka és szalonna várt az „éhezőkre".

A farmról áttekerte Városföld másik végébe, az Anthera Kft. telephelyére. Itt a műtrágya gyártásról, termény szárításról tájékoztatták a kerékpárosokat, majd megtekintették a hatalmas raktárt, ahol akár a fél falu vendégül látható...

A felújított Galambosi iskolánál Klebelsberg Kunó népiskola programja mellett az épület életéről is kiderült néhány különleges pillanat. Végül az 1987-ben felszentelt Munkás Szent József templom létrejöttével, építésével és életével ismerkedtek meg, és a sok-sok élményt követően a Művelődési Házban mindenki jóízűen fogyasztották el a babgulyásból és palacsintából álló ebédet.

l04131744476498292.jpg