Újabb ittas vezetőt vettek őrizetbe Kecskeméten a rendőrök

Vissza a címlapra

A sofőr Kecskemét külterületén okozott balesetet. Ügyét az egyenruhások még az őrizet időtartamán belül lezárták, és kezdeményezik bíróság elé állítását.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai 2020. június 27-én 14 óra 50 perckor őrizetbe vettek egy 54 éves helybélit.

A férfi az 5218-as számú úton közlekedett egy Suzuki Swifttel a megyeszékhely felől Hetényegyháza irányába. Az út 5-ös kilométerénél utolérte az előtte haladó, majd forgalmi okból megálló Citroen-t, és hátulról nekiütközött. A Citroen az ütközés hatására továbbsodródott, és nekicsapódott az előtte álló Volkswagennek, ami egy Skodának ütközött. A baleset során összetört egy negyedik autó is, amely a Suzuki mögött közlekedett.

A helyszínre érkező rendőrök a járművezetőkkel szemben alkoholtesztert alkalmaztak, amely a Swiftet vezető 54 éves férfi esetében pozitív értéket mutatott, így őt vér-vizelet mintavételre előállították, vezetői engedélyét pedig azonnal bevonták.

A járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésével megalapozottan gyanúsítható sofőrt a rendőrök őrizetbe vették.

Ügyében a nyomozást a Közlekedésrendészeti Osztály munkatársai az őrizet időtartamán belül befejezték, és kezdeményezik a gyanúsított bíróság elé állítását.