Újabb cégek a Neumann János Egyetem duális partnerei között

Vissza a címlapra
Újabb cégek a Neumann János Egyetem duális partnerei között

A DELTAPLAST Zrt-vel, a Ferroplast Kft-vel és a POPGRO PLAST Kft-vel kötött együttműködési megállapodást a Neumann János Egyetem (NJE) a GAMF Karán 2023. május 17-én. Az NJE Start program keretében ugyanis a cégek részvételével tavaly szeptemberben egy új szakirányhoz kapcsolódó oktatási formát sikerült elindítani az egyetem műanyag specializációján. (Fotó: baon.hu/Bús Csaba)

Az NJE Start program lényege, hogy egy rövid ciklusú gyakorlatorientált képzési formát tud biztosítani, mely a szereplők számára nagyon kedvező feltételeket és kimeneti eredményeket adhat - fogalmazott az aláírási ünnepségen Bata Attila, az NJE Start program ötletgazdája és projektmenedzsere, az Innovatív Járművek és Anyagok Tanszék munkatársa. Elmondta, hogy a programban résztvevő hallgatók eddigi visszajelzései nagyon pozitívak, magas színvonalúnak és egyedinek tartják a kezdeményezést, amely a jövőbeli egyetemi képzési formába tökéletesen tud illeszkedni. A pilot projektet a teljes GAMF Karra, annak más képzéseire is alkalmazzák majd a jövőben.

Dr. Fülöp Tamás rektor köszöntőjében kiemelte: az egyetem dinamikus fejlődésének hátterében fontos alkotóelemként van jelen a gyakorlatorientált képzés - nem véletlen, hogy 2012-ben innen indult el az országban a duális képzési program. Hangsúlyozta, hogy a diplomát a munkaerőpiac számára értékessé tevő gyakorlati képzés nem működhetne a vállalatok nélkül. Hiszen ezek a partnervállalatok tudják, hogy milyen típusú kompetenciákra, hallgatói felkészültségre van szüksége a munkaerőpiacnak. E közvetlen visszajelzés hozzásegíti az egyetemet ahhoz, hogy valóban értékes diplomát adjanak a hallgatóknak, hiszen a visszacsatolás nyomán fejlesztik a képzéseiket. A rektor hozzátette, hogy német mintára céljuk még szorosabb kapcsolatot kialakítani a piaci szereplőkkel.

Dr. Kovács Lóránt, a GAMF Kar dékánja röviden ismertette a program lényegét. Eszerint a hallgatók ötödik félévükben választhatnak specializációt, mely az NJE Start programba való bekapcsolódás lehetősége is egyben. Ebben a félévben a hallgatók végigjárják az egyetem partnercégeit, megismerkednek az egyes vállaltoknál jelenlévő technológiákkal. A hatodik és hetedik félévben pedig a tapasztalataik alapján leginkább testhezálló, érdeklődési körüknek megfelelő cégnél tölthetik a duális képzés gyakorlati idejét. Ez kiváló lehetőség a valódi gyakorlati képzésben való részvételre, egyben részévé válni egy vállalat életének.

A cégek részéről Csengery Zsolt, a Deltaplast Zrt. elnök-vezérigazgatója, Gajdácsi Károly Mihály, a Ferroplast ügyvezető igazgatója és Kiss Elek, a Popgro Plast Kft. igazgatója, valamint az egyetem részéről Fülöp Tamás aláírták az együttműködési megállapodást.

(Forrás: baon.hu)