Új szintre lépett a tehetséggondozás a Petőfi Gyakorló Iskolában

Vissza a címlapra
Új szintre lépett a tehetséggondozás a Petőfi Gyakorló Iskolában

Kecskemét - Mitől jó a magyar talaj? - kérdezték a gyerekeket dr. Pető Judit és dr. Hüvely Attila a Kertészeti Kar tanárai.

A kecskeméti Petőfi iskola élt az új alaptanterv által adott lehetőséggel, és két éve beindította természettudományi irányultságú osztályait. Ezekben az osztályokban a tanulók alsó tagozaton az előírtnál több órában ismerkednek a környezettel, felső tagozaton pedig a természettudományos tantárgyak emelt óraszáma mellett külön természettudományi gyakorlat is beépült az órarendbe.

Az iskola nagy hangsúlyt fektet a tapasztalatszerzésen alapuló, élményközpontú tanulásra, így a vizsgálódás, kísérletezés újabb lehetőséggel gazdagítja a gyermeki kíváncsiság megőrzését, kiaknázását. Különösen kedvelik a gyerekek, ha komoly laboratóriumi körülmények között tanulmányozhatják a természet titkait. Erre az egyik nagyszerű lehetőség, az iskolával egy épületben működő Kertészeti Főiskolai Kar növény- és talajvizsgáló laboratóriuma.

Az itt dolgozók, a külső megrendelők kiszolgálása mellett találnak időt arra is, hogy sok hasznos érdekességgel ismertessék meg a Gyakorló iskola tanulóit.