Tojást akart kérni, de végül kirabolta az idős férfit

Vissza a címlapra
Tojást akart kérni, de végül kirabolta az idős férfit

Egy 81 éves férfi nyugdíját akarta megszerezni az a fiatal nő, aki végül súlyos sérülést okozott áldozatának. A nyomozást a napokban fejezték be a kiskunhalasi rendőrök.

Mint arról korábban hírt adtunk, egy 25 éves nőt vettek őrizetbe a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság nyomozói 2023. május 14-én 22 óra 5 perckor, mivel a bizonyítékok azt igazolták, hogy ő a felelős egy 81 éves férfi kirablásáért.

A gyanúsított és élettársa megbeszélték, hogy átmennek az időshöz tojást kérni. Az asszony azonban útközben kieszelte, hogy meglopja a koránál fogva védtelen férfit. Ezt úgy gondolta, hogy lesben áll, amíg kedvese becsenget az áldozathoz, majd amikor a szépkorú a kapuhoz sétál, belopózik az otthonába.

A tervét nem osztotta meg párjával, amikor közel jártak, se szó, se beszéd elszaladt mellőle, ezután elbújt a közelben, várva a megfelelő alkalomra. A férfi meglepődött kedvese szokatlan viselkedésén, de úgy döntött nem foglalkozik vele, egymaga kér szívességet.

A nő tervének egy része zökkenőmentesen megvalósult, bejutott a lakásba és jórészt az egészet átkutatta, ám a házigazda hamarabb visszament, mint azt gondolta. A hívatlan vendég a fotel mögé bújt, de a férfi kiszúrta a behatolót, és kérdőre vonta.

Az asszony ekkor agresszívvá vált: pénzt követelt a sértettől és kilátásba helyezte, hogy megöli, ha nem működik együtt vele. A szavait tettek követték, többször megütötte és ellökte a férfit. Végül kénytelen volt beérni két szatyor holmival – tisztálkodószerekkel és akkumulátor töltővel – távozott. 

A sértett rögtön hívta a rendőröket, akik forró nyomon megkezdték az adatgyűjtést. Közben az idős férfit kórházba szállították a mentőszolgálat munkatársai, kiderült, hogy eltört a csípőcsontja az esésnél. Az egyenruhások segítségére volt a lakásba szerelt biztonsági kamera, amelynek felvételét visszanézve hamar azonosították a rablót.

A nőt ezután elfogták és lefoglalták tőle az ellopott értékeket. Őrizetbe vették, és gyanúsítottként hallgatták ki rablás miatt, majd kezdeményezték a letartóztatását is. Ügyében a nyomozást a napokban befejezték és megküldték az iratokat az ügyészségnek.